Mindjárt becsengetnek

Odabent díjazták a nyugdíjba vonuló, kiváló pedagógusokat, köszöntötték a lelkes pályakezdőket, lehetett törölgetni a könnyeket a gyönyörű beszédek hallatán a tanárok iránytű szerepéről, a közösségről, valamint arról, hogy a hit és a tudomány kéz a kézben járnak. Máig rejtély számomra, miért zajlik mindez évről évre egy-egy református templomban, de ezt itt és most nem tudjuk megfejteni, ehhez legalább három Columbo hadnagy és két Derrick felügyelő kellene.

Amúgy szerintem a Gőgös Gúnár Gedeon minden idők legjobb olvasástanulási segédkönyve. Igazi remekmű. Egyszer egy szlovák egyetemi tanár ismerősöm irigykedve lelkendezett róla, hogy bárcsak nekik is lenne egy ilyenjük. Kedves, izgalmas mesék ösztönzik a kicsiket a szükséges betűk elsajátítására, ugyanakkor azon frissiben sikerélményt is nyújtanak nekik, szóval tényleg pazar kötet született Magyarországon 1975-ben Varga Katalin tollából. A szerző ráadásul a leghitványabb időkben alkotott maradandót úgy, hogy simán kihagyta a könyvből a szocialista oktató-nevelő funkciót, és ez fel sem tűnt az illetékes elvtársaknak. Szóval Gőgös Gúnár Gedeont minden háztartásba, sőt a Mosó Masa mosodáját is! És még valamit: fokozott óvatosságot.

Mert úgy alakult, hogy a becsengetéssel egy időben zuhan a nyakunkba a harmadik vagy negyedik hullám, a fene se számolja már. Ez a delta variáns a virológusok szerint ezerszer (!) fertőzőbb, mint a kínai alapvírus: egy gyerek kevesebb mint fél óra alatt meg tudja fertőzni vele az egész osztályt, beleértve a tanárt is. A srácok szépen hazaviszik a vírust, és ha a szülők nincsenek beoltva, nagy valószínűséggel elkapják tőlük. De azok is elkaphatják, akik be vannak oltva (csak náluk enyhe a lefolyás, ez az oltás értelme).

Szóval nem tudni, melyik osztályban meddig tart majd a tantermi oktatás, és mikor kezdődik megint az az átkozott online időszak, amely, mint tudjuk, eleve veszett fejsze nyele.

Talán soha nem volt még ilyen nehéz és gondterhelt a tanévkezdés, mint idén. Hacsak nem az első, illetve a második világháború éveiben.

Én a magam részéről szurkolok mindenkinek, aki érdekelt ebben a kérdésben. A gyerekeknek, a szülőknek, a tanároknak, a portás bácsiknak, az iskolai takarítónőknek is. Talán imádkoznom is kellene értük, ha már így összekuszálódott a vallás, a kisebbségi politika és az oktatásügy minálunk. De én valahogy még mindig jobban hiszek az orvostudományban.