Mindenkinek az igaza

Szerencse – ízlelgetem a szót –, hogy mi abban a jólétben élhetünk, amelyben a repülők hangja nem egy leengedett bombát jelent, ahol a határok átlépése nem jár börtönnel és kínzással. Szerencse, hogy a gyerekek által természetesnek vélt világ gonoszai nem kézzel, bottal, fegyverrel érik el az áldozatokat, hanem a világhálón. Kivéve azokat, akik politikai nézeteik miatt, választott vezetőik döntéséből kerülnek koporsóba.

Igen, ha jobban belegondolunk, olyan korban élünk mi, ahol mégiscsak halnak meg emberek csak azért, mert rámutatnak mások igazságára, amellyel nem értenek egyet. Vagy azért, mert a kapzsiságot álcázni kell, és a meggazdagodás több, mint az emberélet. Manipulációval el lehet érni, hogy azt higgyük, amit más akar – ha elég sokszor ismételjük, ha elég hangosan mondjuk, mást nem hallva, ez válik a saját igazságunkká.

Ezért kellene tájékozódni és mindkét oldalt meghallani. Az egyiknek nincsenek észérvei, tudományosan alátámasztott indokai, az egyik oldalt a történelem meghamisítása teszi naggyá, a másik meg érvel. Mindkettő személyeskedik, bizonyára az emberi jellem egyik alappillére, hogy így legyen: függetlenül attól, hogy milyen indokkal, de szeretnénk mást felelősségre vonni azért az igazságtalanságért, amit mi megéltünk. S néha vannak bűnösök és vannak ártatlanok. De ha vannak is, adunk nekik jóvátételre lehetőséget, felajánljuk nekik, egyáltalán beérnénk ezzel?

De az, aki bánt, aki elvesz, aki átgázol az embereken, miben hisz? Biztos, hogy rossz? Biztos, hogy nincs benne jóság? Vagy csak a hatalmas egó, amely elhiteti velünk, hogy mindenkinél jobbak, okosabbak, különbek vagyunk, és a mi igazunk szent és sérthetetlen, teljesen elvakítja az elménket?

Néhány napja egy számomra hiteles tartalomgyártó oldalán végignéztem egy videót arról a most betörő, a lehető legolcsóbb termékeket kínáló oldalról, amely reklámja már mindenhol ott van. Szinte ingyen adja a termékeit, cserébe annyi a kérés, húzza le az egyén az applikációt, és már foroghat is a szerencsekerék, máris ott a pénztárban a 99 százalékot elengedő kupon. A termékek persze ócskák, összetételüket nem ellenőrzik. Mint kiderült, rabszolgasorban tartott emberekkel gyártatják az árut, teljesen kizsákmányolva őket, csak azért, hogy szinte ingyen megkapjuk az újabb vacakot, amely a szemétdombon vagy – ahogy Csallóközben tavasszal lenni szokott – az árokba hajítva végezze.

A lányom persze erről az oldalról szeretne magának rendelni telefontokot, egy új tolltartót, ruhákat, mert olcsó, érvel. S mert milyen jó érzés, ha jön egy csomag, tele vicces holmival, lehet neki örülni. Megértem, mégsem egyeztem bele. Mesélni akarok neki arról, milyen környezetszennyező ezeknek a tárgyaknak a gyártása, aztán a likvidálása, de nem hallja meg. Elmondom, hogy ezeket olyanok gyártják, akik annyi idősek, mint ő, vajon szeretne-e patkányok közt egy gyárban robotolni, ahol mérgező anyagokat lélegeznek be, és ha lenne választása, nem azt választaná inkább, hogy bárcsak senki nem rendelné meg ezeket, és akkor gyártani sem kellene?

Persze, más rendelhet, csak ő nem. S mi az ő rendelése: egy a tengernyi vásárlóéból? Igaza van.

Mindenkinek megvan a maga igaza. A kérdés az, el tudjuk-e fogadni a másikét, és meg tudjuk-e tenni, hogy nem ítélkezünk felette? Ahogy az is fontos, hogy találjunk közös utat, amellyel mindkét fél ki tud békülni, elfogadva azt, mint valamiféle békenagykövetet.