Mindenki szem a láncban

Lényegében annyit jelent, hogy az elénk érkező, műanyagba csomagolt szeletelt parizer hány és hány csatornát használtak addig, míg a kenyérre nem került. Mit eszik a borjú, mielőtt levágják? Honnan hozzák a húst a gyárba? Honnan kerül oda a műanyag, amelybe csomagolták, és mekkora utat tett meg? Honnan hozták a csomagológépet, és az azt működtető áramot egyébként ki és hogyan termelte meg? A különböző stabilizátorok, „E” és más adalékanyagok milyen üzemekből érkeznek? 

És kérem szépen, még csak egyetlen szelet mezei parizerről beszélünk, de a hozzávaló nyersanyagok alighanem fél tucat országból származnak.

Nem jobb a helyzet más termékekkel sem. Legyen szó a telefonok sokfelől érkező alkatrészeiről; máshol tervezik őket és máshol szerelik össze, máshol bányásszák ki a ritkaföldfémet hozzá és máshol készül a chip. Ezeket közben pedig össze-vissza kell szállítani. 

Nemcsak a kenyai rózsaföldekről szállnak fel rendszeresen az amszterdami virágtőzsdére tartó repülőgépek, hanem az olajtól a kávén át a fűszerekig mindent logisztikai láncokon keresztül szállítanak. Ezek az ellátóláncok a globalizáció jelenlegi szintjén minden korábbinál jobban függnek egymástól, kölcsönös függőségbe kerültek. Ha az egyik helyen borul egy bank, kalózok foglalnak el egy hajót, máshol leáll a gyártás, várnak a vevők. Ezt tetézik a most egyre népszerűbb politikai eszközök, mint a gazdasági szankciók. Amerikai cégek nem adhatnak el kínai IT vállalatnak mobileszközökbe való processzormagot. Iránt is újra szankciók sújtják, Oroszországot szintén. A kalózok Afrika szarvánál fosztogatnak, a hekkerek és kiberbűnözők pedig boldogan teszik meg ezt minden területen, amit az ellátóláncok védtelenül hagynak. 
A 2008-as gazdasági válság nem tesztelte még az ilyen szintű integráció által hozott kockázatokat a világgazdaságban. A Facebook még éppen csak elindult akkoriban. 
A felhőről azt hittük, hogy legfeljebb az esőt hozza, nem az adatainkat tárolja. Mára ez fenekestül felforgatta a gazdasági ellátóláncokat. A britek nem tudják, mert még senki nem próbálta előttük, hogy milyen lesz a brexit után az uniós ellátólánc-rendszerből hirtelen egy vámhatár mögé kerülni. 
Mely üzemek fognak elcsúszni ezen, hol lesz fennakadás? A kínaiakkal szembeni amerikai kereskedelmi szankciók kit fognak jobban sújtani? 
Ahogy mi is vitatkozunk azon eleget Európában, hogy

például az Oroszországgal szembeni szankciók mire szolgálnak – egy diszkreditált, emberi jogokat sértő politikai elit sarokba szorítását, vagy végeredményben az elit mindig a néppel fizetteti meg a szankciók árát?

Utóbbi esetben a szankciók inkább lázító eszközök? Egyre több konkrét személy kitiltása, számláik befagyasztása és cégeik pénzpiactól való elzárása a megfelelőbb eszköz, nem pedig a gyógyszer-kereskedelem felfüggesztése. 
A következő bevásárláskor érdemes elgondolkodni az egyes termékek mögötti ellátóláncon. Milyen tevékenységeket támogatunk vele, milyen országok érintettek benne? 
A pálmaolaj miatti erdőirtást támogatjuk tőlünk sok ezer kilométerre, vagy egy kisgazdaságot nem messze ide? Mélytengeri vontatott hálós halászat, ami szinte minden életet felszámol a lehalászott területen, vagy bevizsgált haltenyészet, fenntartható halászat adta a tengeri halat a tányérunkra?
2020 már az ellátóláncok elleni támadásokról fog szólni, tesztelni fogják ellenálló képességüket az egyes országok által megbízott hekkercsoportok. Kezdjük el tudatosítani, hogy mi a fenntartható közülük számunkra.