"Menekültáradatot" indíthat el Trump győzelme

Montreal |

<p>Kanada&nbsp;lesz Donald Trump ellenzőinek menedéke? - tette fel a kérdést szerdán az AFP francia hírügynökség, beszámolva arról, hogy az amerikai populista milliárdos elnökké választása miatt robbanásszerűen megnőtt az érdeklődés a szomszédos országba való esetleges áttelepülés iránt. Az érdeklődők között - akiknek a közelség ellenére is türelmesnek kell lenniük - hollywoodi sztárok is vannak.</p>

Egyes amerikaiak minden korábbinál komolyabban fontolgatják, hogy a Justin Trudeau kormányfő vezette országba menekülnek, amiről a Google "moving to Canada" (Kanadába költözés) keresőszavai is tanúskodnak, amelynek lekérdezése kedd este óta az Egyesült Államokban majdnem kétszeresére nőtt.

A közösségi portálokon az indulatok a komolyság és humor között ingáztak. Számos amerikai osztotta meg a Kanadába településhez szükséges lépéseket, míg a kanadaiak ezeken a bejegyzéseken mulattak.

Összeomlott a kanadai bevándorlási minisztérium honlapja

"Költözzenek csak nyugodtan Kanadába, ingyen van az orvosi ellátás, van poutine (québeci eredetű sült krumpli sajtkockákkal és barna mártással), juharszirup, és itt van a Niagara-vízesés szebbik oldala" - ironizált például a Twitteren Julia Wild.

Az érdeklődés másik jele az volt, hogy kedd este, Donald Trump győzelmének közeledtével összeomlott a kanadai bevándorlási minisztérium honlapja.

A bevándorlást segítő szervezetek máris a kezüket dörzsölték. "Sok kérést kaptunk Kanadába áttelepülni vágyó amerikaiaktól" - ismerte el szerdán a Toronto egyik elővárosában működő CanReach iroda.

#movingtoCanada

Több száz amerikai - ismeretlenek és neves emberek - helyezték kilátásba, hogy a republikánus jelölt győzelme esetén a határ túloldalára költöznek, szerdán a #movingtoCanada hashtag (jelölő) az egyik legnépszerűbb volt a Twitter mikroblog-portálon.

Emitt egy amerikai nő posztolta a kanadai himnusz szövegét, amelyet "nem árt megtanulni", amott valaki arra emlékeztetett, hogy a határ túloldalán tilos magunkkal hordani a fegyverünket.

Az ingatlanügynökök - kapva az alkalmon - biztatják a távozni szándékozókat, hogy bízzák rájuk otthonuk értékesítését.

Kérdés, hányan váltják majd a szavakat tettekre.

A demokrata párti Hillary Clinton mellett elkötelezett Hollywood alighanem elveszít néhány csillagot. A legutóbbi híresség, aki tíz napja bejelentette, hogy Trump győzelme esetén száműzetésbe vonul, Bryan Cranston, a Totál szívás (Breaking Bad) televíziós sorozat sztárja. Őt megelőzően Chloe Sevigny, Keegan-Michael Key és Neve Campbell, valamint Lena Dunham tett hasonló nyilatkozatot. Donald Trump Dunham kijelentésére reagálva "második vonalbeli színésznőnek" nevezte a Csajok (Girls) sorozat szerzőjét.

"Ha Donald győz, építek egy falat, és elküldöm neki a számlát" 

"Az emberek mindig fogadkoznak, hogy ha nem győz a jelöltjük, Kanadába költöznek" - így reagált tavasszal Trudeau kormányfő. "Ha ez valóban megtörtént volna az elmúlt évtizedekben, Kanadának már több lakosa lenne, mint az Egyesült Államoknak, holott a lélekszámunk ma is egytizede az amerikai lakosságénak."

Hacsak nem gazdag befektető valaki, az amerikai bevándorlókat is úgy kezelik, mint bárki mást: a vízumhoz előbb munkát kell találniuk, ha nincs családjuk Kanadában, és nem családegyesítés keretében érkeznek az országba.

"Ha Donald győz, építek egy falat, és elküldöm neki a számlát" - figyelmeztetett viccesen hétfőn Dedis Coderre, Montréal polgármestere. Régis Labeaume, Québec polgármestere megtoldotta: "Mi meg nyitunk Québecben egy menekülttábort!"

KUBA-USA: VISSZA A BUSH-KORSZAKBA?

A meghökkentő kijelentéseiről ismert Denis Coderre nem rejtette véka alá a csalódását szerdán, megjegyezve a Twitteren: "az amerikai szavazás után kivételesen nyitva tart Montréalban az újonnan érkezettek integrálási irodája".

Jóval a választások eredménye előtt Ottawa 300 ezerben szabta meg a 2016/2017-ben befogadandó bevándorlók összlétszámát, ami rekordnak számít. 2015/2016-ban 30 ezer szíriai menekültet fogadtak be.

Ha az amerikaiak más környezetből érkeznek is, mint a polgárháború elől menekülő polgári lakosok, hozzájuk hasonlóan nekik is hozzá kell szokniuk a fél éven át tomboló zord télhez - jegyezte még meg az AFP.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?