Medgyessy: Soha nem voltam ügynök

Soha nem voltam ügynök - jelentette ki Medgyessy Péter miniszterelnök kedden a parlamentben, napirend előtti felszólalásában. A kormányfő a Magyar Nemzet című napilap keddi számában megjelent cikkre reagált, amelyben a lap azt állította, hogy Medgyessy Péter titkos ügynök volt.

Soha nem voltam ügynök - jelentette ki Medgyessy Péter miniszterelnök kedden a parlamentben, napirend előtti felszólalásában. A kormányfő a Magyar Nemzet című napilap keddi számában megjelent cikkre reagált, amelyben a lap azt állította, hogy Medgyessy Péter titkos ügynök volt. A miniszterelnök úgy vélte: a cikknek az a célja, hogy elterelje a figyelmet arról a teljesítményről, ami az elmúlt hetekben megmutatkozott.

- Arról szól a cikk, hogy megpróbáljanak befeketíteni politikusokat annak érdekében, hogy ne arról essen szó, ami valójában az országot érdekli, hanem ami néhány embert nagyon érdekel - szögezte le. Medgyessy Péter hangsúlyozta: az átvilágító bírák megállapították, hogy nem volt ügynök, amit az ellenzék is pontosan tud. A miniszterelnök leszögezte, hogy a múltban soha nem tett olyat, ami miatt szégyenkeznivalója lenne.

Kitért arra, hogy a Pénzügyminisztériumban, a nemzetközi főosztályon az államtitkok védelme érdekében minden alkalommal megtette azokat a lépéseket, amelyek "abból a feladatból szükségképpen adódtak". - Ez az ország érdekét szolgálta - szögezte le. Hozzátette: ez azt szolgálta, hogy Magyarország ne kerüljön olyan helyzetbe, hogy a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) való csatlakozás másodszorra se sikerüljön. Emlékeztetett arra, hogy a Magyar Hírlap című napilapnak adott korábbi interjújában mindezeket már közzétette.

Mint Medgyessy Péter mondta, azért adta felszólalásának címéül a "nyugalom" kifejezést, hogy "az ellenzék mögött megtalálható sajtót" arra kérje: nyugodjon bele abba, hogy a választók akaratából a választást a volt kormánypártok elvesztették.

A miniszterelnök szavai szerint az ország most normális mederben éli életét, a száznapos programot a kormány következetesen valósítja meg. Hangsúlyozta: a kormány megteszi azokat a lépéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy törlesszék a mulasztásokat, amelyek az elmúlt években - főként az elmúlt négy évben - összegyűltek. Medgyessy Péter ezzel kapcsolatosan utalt az egészségügyben dolgozók és a pedagógusok helyzetére. - Megtesszük azokat a lépéseket, amelyek az ország teljesítőképességét erősíteni és javítani fogják - szögezte le.

Hozzátette: "ebben a helyzetben mindannyiunk érdeke, hogy örüljünk annak, hogy megindult egy egészséges és normális folyamat". - Tényleg az lenne a jó, ha az ország végre megnyugodna, ha az ország végre azzal foglalkozna, amivel érdemes és szükséges foglalkozni - hangsúlyozta a miniszterelnök.

A Fidesz lapjaként számon tartott Magyar Nemzet keddi számában többek között azt állítja, hogy Medgyessy Péter – önéletrajzi adatai szerint – 1966-ban fejezte be a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemet. A Magyar Nemzet birtokába került dokumentum szerint a jelenlegi miniszterelnök már az egyetem megkezdése előtt a Belügyminisztérium alkalmazásában állt. Ugyanis az 1978. március 2-án kelt 609/31. számú belügyminiszteri parancs dokumentuma szerint Medgyessy munkaviszonyának kezdete 1961. január 1. Mint arról szombati publicisztikai írásunk (Ludwig Emil: Nagy Imre halálai) „megemlékezett”, Medgyessy ez idő tájt segédüzletkötőként dolgozott, mert nem vették fel az érettségi után rögtön az egyetemre. Medgyessy beszervezését követően a D–209. számon nyilvántartott SZT-tiszt karrierje elkezdődött. Medgyessy egyetemi tanulmányainak befejezése után, közgazdasági doktori címmel a zsebében rögtön a Pénzügyminisztériumba került. D–209. a ranglétrát végigjárva 1987-ben már pénzügyminiszter, majd a Németh-kormány miniszterelnök-helyetteseként éli meg a rendszerváltást. A „kiemelt főoperatív beosztott” 1978. március elsejétől „a mindenkori fedőmunkahelyi illetményétől függetlenül SZT-pótlékban részesült. Ez azt jelenti, hogy Medgyessy Péter két helyről kapta a fizetését. Például 1978-as előléptetésének évében a pénzügyminisztériumi osztályvezetői fizetése mellett „kiemelt főoperatív beosztottként” nyújtott szolgálataiért a Belügyminisztériumtól havi 4600 forintot kapott, ezen túl megillette őt az SZT-pótlék, ami havi 600 forint volt, francianyelv-tudása pedig 300 forintot hozott neki a konyhára. (A korabeli jövedelmi viszonyok alapján D–209-et busásan javadalmazták.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?