Matovič és Fico egy gyékényen

fico matovič vél

Tévedtek, akik úgy vélték, hogy a miniszterelnöki székből kiebrudalt Igor Matovič pénzügyminiszterként nem fogja dühíteni ésfárasztani a járvány miatt elcsigázott polgárokat. Tévedtek, akik bíztak a kormánykoalíciós viszálykodás megszűnésében és a jóval céltudatosabb és higgadtabb kormányzásban.

A volt kormányfő szertefoszlatta ezeket a reményeket. Először egy Facebook-bejegyzésével okozott általános riadalmat, mert az üres államkassza feltöltése, valamint főleg a gyerekeiket egyedül nevelő anyák megsegítése érdekében adóreformot jelentett be. Örök vetélytársa, Richard Sulík is felbőszült, és közölte: pártja megvétóz mindenféle adó-, illetve áfaemelést. Válaszként a botcsinálta pénzügyminiszter egy sajtótájékoztatón állandó bajkeverőnek nevezte az SaS elnökét, majd kínos magyarázkodásba kezdett, miszerint még el sem készült az adóreform tervezete. Ha így van, akkor mi indokolta a homályos elgondolás nagydobra verését, hiszen azt még a koalíciós tanácson sem vitatták meg. Kézenfekvő a válasz: önmagát fényezte, újabb zseniális ötleteként akarta feltüntetni elmeszüleményét.

A hiperaktív Matovičnak muníciót adott Robert Fico vádaskodása Mária Kolíková igazságügyi miniszter ellen, akit ma rendkívüli parlamenti ülésen akarnak meneszteni a Smer indítványára. Az ellene felhozott vád, hogy a családi vállalkozása, valamint a testvére érdekekében latba vetette befolyását. Ez kapóra jött Matovičnak, mert a pellengérre állított Kolíková a begyében van, amióta nagy hangon követelte távozását a kormányfői posztról. Matovič – ellenszenvét palástolva – ezúttal is a korrupcióellenes harc bajnokaként tüntetifel magát, és Fico állításait szajkózva, pártja parlamenti frakcióját feltüzelve igyekszik elérni a tárcavezető leváltását.

Kolíkovának az MK Real nevű családi vállalkozás résztulajdonosaként tudnia kellett volna arról, hogy az ügyvezetői tisztséget betöltő féltestvére saját célra leemelt 15 ezer eurót az egyik lakóközösség cégük által kezelt bankszámlájáról. Ez pedig felveti a bűnpártolás gyanúját. Arra azonban nincs bizonyíték, hogy egykori államtitkárként, jelenleg pedig miniszterként testvére vállalkozásait segítette volna. Az OĽaNO elnöke mégis az ellenzék vádaskodásait ismételgeti. Ám most is elengedte a füle mellett Ficónak azt a gunyoros megjegyzését, hogy bő egy évtizede Matovič bizonyíthatóan adócsalást követett el, és csak azért nem kopogott nála a NAKA, mert mire kiderült a bűncselekmény, már elévült.

Egyébként nemcsak Ficónak, hanem Boris Kollárnak is útjában áll Kolíková, aki ellenzi a gyanúsítottak és a tanúk összejátszásának megakadályozását szolgáló kollúziós vizsgálatifogság lerövidítését, öt vagy akár három hónapra. Ezáltal kiengednék a vizsgálati fogságból a korrupció gyanújával fogva tartott volt vezető tisztségviselőket – Fico embereit, valamint Vladimír Pčolinskýt, Kollár egyik bizalmasát.

Még nem tudni, Eduard Heger ellenáll-e a többfelől rá nehezedő nyomásnak, vagy ő is lemondásra szólítja fel a feddhetetlenségét kitartóan hangoztató Kolíkovát. Annyi azonban bizonyos, hogy ha az új kormányfő nem zabolázza meg az elszabadult hajóágyúként viselkedő Matovičot, akkor sose ér véget a kormánykoalíciót napról napra gyengítő marakodás. Ami az előrehozott választásfelé sodorja az országot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?