Már a halottak között is keresik bin Ladent

Amerikai és brit katonák már a halottak között is keresik a kelet-afganisztáni Tora Bora körzet hegyeiben az al-Kaida terrorszervezet vezetőit, köztük a legfőbbet, Oszama bin Ladent.

Amerikai és brit katonák már a halottak között is keresik a kelet-afganisztáni Tora Bora körzet hegyeiben az al-Kaida terrorszervezet vezetőit, köztük a legfőbbet, Oszama bin Ladent.
Barlangról barlangra járnak az üreges hegyekben, hogy ellenőrizzék, kik haltak meg az erődített barlangrendszerben az utóbbi napok amerikai bombázásaitól, s hogy nincs-e a halottak között valamelyik al-Kaida-vezető.
Ezt a brit BBC televízió jelentette hétfőn, a térség lakosaitól kapott tájékoztatás alapján. Hozzátette, hogy az amerikai és brit katonák meg a kelet-afganisztáni pastu törzsi harcosok egyaránt azt tekintik most legfontosabb katonai feladatuknak, hogy elvágják a Pakisztán felé menekülés útját a megmaradt al-Kaida-harcosok előtt.
Mégsem veszik biztosra, hogy sikerült megakadályozni bin Laden átjutását. Már Pakisztánra is kiterjesztették ugyanis a kutatást az arab milliomos, az Egyesült Államok ellen elkövetett szeptember 11-i terrormerényletek fő gyanúsítottja után - jelentette hétfőn az amerikai ABC televízió.
A tévéjelentés szerint amerikai különleges egységek négyezer pakisztáni katonával közösen őrzik az afgán-pakisztáni határt, és az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) "kihallgató-szakembereket" küldött pakisztáni fogolytáborokba, hogy letartóztatott al-Kaida-harcosokból és tálib katonákból kiszedjék, mit tudnak bin Laden és a tálib vezetők hollétéről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?