Két izraeli - egyikük magyar származású - és egy amerikai tudós kapta meg az idén a kémiai Nobel-díjat a sejtbiológia terén elért alapvető kutatási eredményeikért, jelentette be szerdán a Svéd Királyi Akadémia Stockholmban.
Az izraeli Aaron Ciechanover és Avram Hershko és az amerikai Irwin Rose a proteinek lebontásával kapcsolatos kutatásokban értek el kiemelkedő eredményt.
"A három tudós még a 80-as években fedezte fel a sejtek egyik legfontosabb ciklikus folyamatát, a proteinek lebontásának szabályozását, amelynek köszönhetően ma már molekuláris szinten megérthetjük, miként ellenőriznek a sejtek központi folyamatokat az emberi szervezetben" - áll az indoklásban.
Előrevitte a kutatásokat
A proteinek lebontási folyamata "irányítja" többek között a sejtosztódást, ellenőrzi az új proteinek minőségét és az immunrendszer nagy részét. Ez az eredmény előrevitte az orvosi kutatásokat olyan súlyos betegségek esetében, mint az agydaganat.
Aaron Ciechanover, Avram Hershko, Irwin Rose
A 67 esztendős Avram Hershko Magyarországon, Karcagon született 1937-ben és 1950-ben vándorolt ki Izraelbe. Az 57 éves Aaron Ciechanover a haifai Rappaport intézet kutatója, míg a 78 éves Rose a kaliforniai Irvine egyetem orvosi kollégiuma fiziológiai és biofizikai osztályának szakértője
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.