Vélemény

Magyar öngólok

Nem éppen csillogó karácsonyi ajándékkal lepte meg támogatóit, esetleg potenciális választóit a három szlovákiai magyar párt vezetője.
Szilvássy József

2020. december 18. 08:00

összefog
(Somogyi Tibor felvétele)

Ketten közülük sajtótájékoztatót hirdettek, amely azonban amatőr bohózatba, vagy inkább tragikomédiába fulladt, mikor berobogott az aznap nem szívesen látott eddigi partnerük, Mózes Szabolcs. Némi szerencse ebben a ritkán látható szerencsétlenkedésben, hogy a lakosságot mostanság a járványügyi szigorítások, főleg a közelgő ünnepeket beárnyékoló intézkedések érdeklik. Egyszer azonban csak véget ér ez a kálvária, és akkor talán a közéletünket is egyre inkább normális körülmények jellemzik majd. S akkor nagy jelentősége lesz annak, hogy milyen állapotban lesz nemzeti közösségünk érdekképviselete.

Ilyen szempontból a jelenlegi helyzet lesújtó. A Híd és az MKP vezetői sajtótájékoztatón akartak beszámolni arról, hogy a szeptembertől teljes hírzárlat mellett zajló tárgyalások hol tartanak. Partnerük, az Összefogás viszont úgy vélte: korai a nyilvánosság elé állni, mert még szinte semmiről sem egyeztek meg. Szerintük a Híd azért sürgeti az egyezséget, mert néhány volt és jelenlegi vezetője, valamint az oligarcháik attól tartanak, hogy a bűnüldöző szervek valamelyiküket gyanúsítottként szintén előállítják.

A félresikerült sajtótájékoztató után Mózes állításait a másik két párt közös közleményben cáfolta. Nyilvánosságra hozták azt a tizenkét pontot, amely a leendő gyűjtőpárt értékrendjét, tervezett hazai és külföldi kapcsolatrendszerét rögzíti. E dokumentum állítása szerint szót értettek a platformok kialakításáról, továbbá az új magyar politikai tömörülés elnevezéséről is. Mindezzel nyilván az Összefogás politikusai is tisztában vannak, ám figyelmeztetnek, hogy a lényeg mégis csak az új párt és a tervezett platformok működését szabályozó elvek és mechanizmusok kimunkálása, amely az egységes és hatékony politizálás egyik fundamentuma. Mindebben több mint három hónap alatt már dűlőre lehetett volna jutni.

A tárgyilagos szemlélő joggal teszi fel a kérdést, vajon miért haladnak ilyen nyögvenyelősen a tárgyalások, és olykor miért csapnak fel a sistergő indulatok? Aligha tévednek, akik szerint pozícióharc, egyfajta kiszorítósdi és generációs csata nehezíti a gyorsabb előrehaladást. Sólymos László szerint ugyan a tíz évig mélyülő árkokat lassanként eltüntetik, de a személyes ellentétek főleg helyi szinten még mérgezik a légkört. Az Összefogás arra törekszik, hogy az új párt ne legyen káderlerakat. Elégedetlen azokkal az arányszámokkal, amelyek alapján elosztanák a tisztségeket. Forró Krisztián a legutóbbi parlamenti választás eredményeiből indulna ki, Mózes Szabolcs viszont a legközelebbi önkormányzati választás adatait venné alapnak, esetleg a három párt tagjait és támogatóit szavaztatná meg.

Idestova négy hónapja a három párt vezetői Komáromban, államalapító királyunk szobra előtt fejezték ki eltökéltségüket az egységes szlovákiai magyar érdekképviselet megteremtésében. Fogadkozásaik valóra váltása nem lesz egyszerű, különösen akkor, ha a tegnapelőtti produkciójukhoz hasonló politikai öngólokat lőnek.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Igor Matovič

Akár kormányválságot is okozhat a Szputnyik V

Marek Krajčí
Frissítve

Hétfőtől változik az oltási stratégia, harmincra nő a feketével jelölt járások száma

neszm

Fókuszban a világ legnépszerűbb hegyei: nehézség és reklámérték Neszmélyi Emil szemével

Ipoly-híd: a járvány is fékezheti a munkát

Ipoly-híd: a járvány is fékezheti a munkát

benzin

Drágábban tankolhatunk

Mars

VIDEÓ: Több mint kilencezer szlovákiai neve került a Marsra

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.