Magyar halmaz

A fejlemények csak hosszú távon vezetnek személyi változásokhoz, első körben szokás szerint az ideológiai kérdések kerültek elő. Például hogy van-e jövője egy etnikai pártnak? Mit lehet tenni az elszivárgó magyar szavazók visszaszerzése érdekében, mit lehet nekik még mondani? Miközben a megfelelő idelógiai mondanivaló a legfontosabb probléma fényében szinte mellékes. 

A gond ugyanis hosszú évek óta abban rejlik, hogy egyre nehezebb egységes entitásként nézni a pártra. A Magyar Szövetség gyakorlatilag megszűnt pártként létezni és politizálni, helyette inkább jó szándékú aktivisták, régiós politikusok vagy épp hatalomtechnikusok laza hálózata. Nem kollektívan dönt – nem is akar –, hanem az egyes jelöltjei vagy szűk csoportjai hoznak meg néha katasztrofális, néha simán csak a közös érdek ellen irányuló egyéni döntéseket. Az összetartozásnak ráadásul a Híd-platfom vezetőinek távozásával sincs meg a látszata: egymás kiszorítása és hátbaszúrása zajlik jelentéktelen látszatpozíciókért. Ebben a formában nem egy pártról, hanem egy magyar halmazról beszélünk: olyan politikusok laza gyülekezetéről, akiket egybefűz a nemzetiségük, és hajlamosak abban is megegyezni, hogy a magyar és régiós ügyek a legfontosabbak (bár az európai ügyekre fókuszáló uniós választási kampánystratégia még ennek az alaptételnek is ellentmondott). Ezen túl azonban kevés a közös pontjuk. Az egyszeri felelős magyar választó azonban ezt látja, és joggal teheti fel a kérdést: ha a Magyar Szövetség környékén sincs rend, összetartás és stratégia, ha saját magának az ügyeit nem képes igazgatni, akkor miként várhatjuk el tőlük egy ország és közösség képviseletét? 

A szlovák politika mellett a 2010-es évek második felétől kezdve a szlovákiai magyar politika is fenekestől felfordult. Azok a pártok, ahol karizmatikus vezetők, víziókkal kerültek a felszínre, sikerrel vették az akadályokat, akik nem voltak képesek alkalmazkodni, csúnyán megbuktak. 

A változások közepette az átlagos magyar választó csak kapkodhatta a fejét: Robert Fico ellenségből szövetségessé vált, a korábbi politikai szövetségesek ellenséggé, az Európai Unió szintén barátból ellenséggé, a legtöbb energia pedig a választások előtt és után a magyar belharcokra lett fordítva a sok sértett egó között. Csodálkozunk a zavaron és az elszivárgó szavazókon, mikor más pártok érthetőbb és hitelesebb válaszokat adnak a felvetődő problémákra, mint egy önmagával is viaskodó párt? 

A magyar érdekképviselet évek óta képtelen rendberakni magát. Egy évekig belülről, lassan korhadó fa másodpercek alatt ledől és elpusztul. A Szövetség a korhadás valamelyik fázisában van, miközben vannak olyan politikusai, akik hónapok óta teljesen nyíltan hangoztatják, hogy az etnikai politizálásnak vége. Ha valaki nem tesz a párton belüli összetartás megújításáért, akkor valóban – mert a szervezői munka hiányát egy ponton túl már nem lehet tovább leplezni újabb sikertelen kampányokkal és üres politikai frázisokkal a félreszavazó magyarokról, a túl kevés vagy épp túl sok liberalizmusról, meg a média ellenszeléről.