Magyar életjelek

Az Összefogás ugyan gyorsan megtartotta tisztújító közgyűlését, viszont a Hídnak és az MKP-nak regionális szervezetei is vannak, így érthetően már csupán ideiglenes ügyvivői testületet tudott felállítani. És egyelőre teljes csend honol a Magyar Fórum, illetve a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség háza táján.

Néhány napja azonban hazai magyar közéletünkben életjeleket észlelhettünk.

A sort Mózes Szabolcs nyitotta, akinek együttgondolkodásra ösztönző elemzését (Találjuk ki Felvidéket) olvashattuk lapunkban. A Körkép.sk pedig hasonló szándékkal ankétot indított, amelyben közéletünk aktív szereplői fejtették ki véleményüket a hazai magyar politizálás jelenlegi állapotáról. A honlap egyik kérdésére adott válaszok nemzeti közösségünk szempontjából nagy, ugyanakkor előrelátható kudarcnak tartják a február végi választás végeredményét. Sólymos László bevallotta, egy percig sem hitt abban, hogy egy évtizednyi testvérharc és egyéb zavaró körülmények miatt a két jelöltlista bármelyike eredményes lehet. Nagy József viszont úgy véli: nemcsak a magyar egység hiányával magyarázható a sikertelenség, hanem azzal is, hogy a választópolgárok többsége gyökeres változásokat akart, és ebben a helyzetben a Magyar Közösségi Összefogás nem tudott olyan hitelesen kommunikálni, mint Igor Matovič. Németh Gabriella úgy látja, a hárompárti magyar választási koalícióban az MKP elfogadhatóan szerepelt, viszont az Összefogás és a Magyar Fórum eredményei a vártnál gyengébbek lettek, s emiatt nem érték el az ötszázalékos parlamenti küszöböt. Elgondolkoztató Keszegh Béla, Komárom polgármesterének megállapítása is, miszerint a hazai magyar pártok annyira elhasználódtak, hogy emiatt sokan otthon maradtak, vagy inkább szlovák pártokra voksoltak. Szerinte a Híd mögött sosem volt igazi szervezettség, csupán az érdek tartotta össze a helyi kiskirályokat. Forró Krisztián, az MKP Nagyszombat megyei képviselője leszögezte: akadt nem kevés tamáskodó, aki nem hitte el, hogy az MKÖ listája valódi összefogást tükröz. Nem éppen indokolatlanul, tehetjük hozzá, mert a kívülálló számára különböző megnyilvánulások alapján

máig érzékelhető feszültség van a három párt egyes vezetői között.

Ezek a közhangulatot is jól jellemző vélemények nem éppen sima folytatást vetítenek előre. A nagy többség óhajának hangot adva mindannyian az előremutató tettekben megnyilvánuló egység megteremtését szorgalmazzák, de a követendő értékrendről már megoszlanak a vélemények.

Az Összefogás és az MKP hangadói továbbra is az etnikai politizálást tartják elengedhetetlennek. Csak ilyen alapállásból nyitottak elsősorban a déli régiókban élő szlovákok irányába. A Híd elnökjelöltje viszont hangsúlyozta: pártja ezután is felvállalja a hazai magyarokén kívül a többi kisebbség érdekképviseletét. Többen generációs váltást sürgetnek, rátermett fiataloktól várják a sikeresebb folytatást. Keszegh arra figyelmeztet, hogy a két legnagyobb hazai magyar párt hangadói jelenleg döglött lovon ülnek, eléggé elszigetelten potenciális választópolgáraiktól. Samu István, az Új Egység Mozgalom alapítója az elmúlt húsz évben közéleti szerepet betöltő személyek visszavonulását sürgeti, mert amiről most „okoskodnak”, azt szerinte az eltelt két évtizedben megtehették volna.

Ilyen légkörben tartják a hét végén a válságos helyzetéből kiutat kereső Híd tisztújító közgyűlését, ahol nem várható nagy tülekedés az elnöki posztért. Nemsokára összeül az MKP Országos Tanácsa is, majd ugyancsak a közgyűlés, és következik a pártvezetés megújítása. Nem pedig csak helycserés pozíciómentés, amiben állítólag egyesek mesterkednek. Ennyi változással aligha lenne életképesebb ez a párt, és végső soron a hazai magyar politizálás.