Maffiaállam

<p>Sok más államhoz hasonlóan Szlovákia a maffiánál bevált, &bdquo;védelmi pénz&ldquo; néven ismert zsarolási technikát alkalmazza a lakossággal szemben. Mi meg fizetünk, mert már megszoktuk, hogy olyasmiért is pénzt kérnek, ami az adott szolgáltatással nem függ össze, és amire a lakosság jelentős része nem tart igényt.&nbsp;</p>

Ha valaki a múlt század kilencvenes éveiben üzletet vagy vendéglőt nyitott, számíthatott arra, hogy hamarosan felkeresi pár verőlegény, bizonyos összegért védelmet ajánlva az olyan rosszfiúk ellen, akik szeretnek törni-zúzni. Ha nem tartott igényt a szolgáltatásra, készségesen be is mutatták neki, milyen veszélyekre számíthat, a naiv vállalkozó pedig véres orral söprögethette az üvegszilánkokat a szétvert üzletében. 

Az állam persze kifinomultabb módszereket használ, jó esetben az orrunkat sem veri be, de a végeredmény ugyanaz: olyasmiért is fizetnünk kell, amire egyébként nem tartunk igényt, és ehhez még vállalkozónak sem kell lenni. A legjobb példa erre talán az áramszolgáltatás. Ha Szlovákia normális piacgazdaság lenne, az áramszolgáltatótól megrendelt áramért ugyanúgy fizetnénk, mint bármi másért.  Az állam azonban kihasználja, hogy villany nélkül ma már csak kevés háztartás képes elképzelni az életet, épp ezért olyasmit is az áramszolgáltatók ügyfeleivel fizettet meg, amire egyébként nem tartanak igényt. A legbotrányosabb ezek közül a hatalmas veszteségekkel működő, vagyis a piaci viszonyok között életképtelen, ráadásul a környezetre is káros szénbányák fenntartása. Pár ezer munkahely megőrzése végett évente 90 millió eurót hajtanak be így a lakosságtól, miközben a szénerőművekről tudni kell, hogy a szén égetése során széndioxid képződik, amely az üvegházhatást növelő gázok egyike.  A kormány azonban a környezetvédelemről sem feledkezik meg: a megújuló energiaforrásból történő villamosenergia-termelést a szlovákiai fogyasztók - az áramszolgáltatásba beépített díj formájában -évente nagyjából 400 millió euróval támogatják. Ha mindez még nem lenne elég, Szlovákiában a közszolgálati rádió és televízió fenntartásához szükséges összeget is az áramszolgáltatók ügyfeleitől hajtják be, az üzembentartási díjat ugyanis minden áramfogyasztó automatikusan fizeti. Eddig ez háztartásonként évente 55,7 euró volt, jövőre már várhatóan 84 euró lesz. Hogy az áramszolgáltatók ügyfelei között sok olyan van, akinek nincs is otthon televíziója? Kit érdekel? Fizetni kell, és kész. Egyébként jön az állam, és jól megbüntet. 
Mindez csak a jéghegy csúcsa, egy sor más ágazatban is hasonló módszereket alkalmaznak a lakosság kiszipolyozására. Hogy ez sok más államban is hasonlóan működik? Van, ahol még a miénknél is rosszabb a helyzet? Nos, ez még nem jelenti azt, hogy mindez természetes lenne. Csak tőlünk függ, meddig hagyjuk, hogy a politikusok fejőstehénnek nézzenek bennünket.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?