Madridi hívás az öngyilkos pilótáknak a merénylet előtt

A New York-i és washingtoni merényletet megelőzően a terrorakciókat véghezvivő öngyilkos pilóták két telefonhívást kaptak Madridból - közölte az El País vasárnapi száma.

A New York-i és washingtoni merényletet megelőzően a terrorakciókat véghezvivő öngyilkos pilóták két telefonhívást kaptak Madridból - közölte az El País vasárnapi száma. A lap elmondta, hogy az ügyben megkezdődött a rendőrségi vizsgálat - miután a CIA megadta a spanyol rendőrségnek azt a telefonszámot, amelyről Mohamed Atta a hívásokat kapta - de eredményről egyelőre nem lehet beszámolni.
Az El País emlékeztetett rá, hogy Atta idén két alkalommal járt Spanyolországban, és a nyár elején és szeptember végén Spanyolországban történt letartóztatások során egyértelműen bebizonyosodott, hogy Oszama bin Laden helytartói és "alvó kommandói" ott is jelen vannak. A lap nemrég riportot közölt arról, hogy Spanyolországban a rendőrség mintegy kétszáz iszlám fundamentalista terroristát figyel évek óta állandó jelleggel. Ezek elsősorban logisztikai feladatokat látnak el, például hamis útlevelekkel látják el társaikat. Az egyik letartóztatott naplójából azonban az is kiderült, hogy az illető bevetésére várt.


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?