Listák mámorában

Umberto Eco egyik írásában hosszasan értekezik a listákról és az örömről, melyet az embereknek szereznek. A jeles olasz irodalomtudós nem a politikusokra gondolt a tanulmány írása közben, pedig a listázási mámor sehol nem csap olyan magasra, mint a pártszékházakban. Miután végleg eldőlt, hogy nem lesz egységes magyar párt, a két tábor visszavonulót fújt és magára zárta a tárgyalótermeket. 

Az átláthatóságra szemmel láthatóan csak addig volt igény, amíg a politikai ellenfeleik is az asztalnál ültek.

Szombaton viszont a Híd és az MKP is felfedte lapjait, és kaptunk két névsort. Egy jó kis lista rendet hozhat az életünkbe, de ha helytelenül állítják össze, káoszba is taszíthatja azt. Ezért tehát tisztelettel kell hozzá közelednünk – írja Eco. Lássuk, hogy a politikusainkhoz eljutott-e ez a tanács.

A Híd listáján az egyetlen meglepetést Bugár Béla okozta, aki személyes döntést hozva távozott a vezető pozícióból, Érsek Árpád közlekedési miniszter javára. A Híd elnöke levonta a konzekvenciát, és hátralépett (még akkor is, ha ez elég kis lépés) a párt érdekében. Szép gesztus, bár ebben a témában tarthatott volna egy előadást néhány kollégájának, akik máig nem vették az adást. Érsek Árpád jelölése a lista élére azért is érdekes, mert korábban Sólymos László környezetvédelmi minisztert tartották Bugár lehetséges utódjának.

Csakhogy Sólymos már korábban lemondott minden pártbeli tisztségéről az összefogós násztánc során.

Közlekedési miniszterként Érsek a Híd egyik legismertebb arca, és tényleges eredmények is állnak mögötte (még akkor is, ha ez a tárca mindig is elátkozottnak számított, és ezen Érsek sem tudott változtatni). Jelölése a lista élére azt jelzi, hogy a párt az eddig elért eredmények hangsúlyozására fogja építeni a kampányát, és nem nagyon számíthatunk radikális újításokra. Ezt jelzi a program is, melynek alapja a 2016-os Polgári Vízió átértékelése, és az, hogy a fiatalítást sem vitték túlzásba: az első tízbe csak Ravasz Ábel fért be az újabb generáció tagjai közül. Biztonsági játék: talán ezzel a két szóval lehet a legjobban jellemezni a Híd listaállítását, ami végül is illik a mindig higgadtan, józanul mérlegelő párt profiljához. 

Kérdés, hogy mire lesz ez elég jövőre, amikor a többség az érzelmektől vezérelve fog karikázni.

Az MKP Országos Tanácsa sem tartogatott túl sok izgalmat. Mivel az MKP jelöltjei a Magyar Közösségi Összefogás listáján indulnak, itt még csak javaslatok születtek. Ami biztos: az MKP 90, az Összefogás és a Magyar Fórum 30–30 helyet kap a 150-es listán, a top 10-be pedig 5–3–2 arányban jelölhetnek képviselőket, ami messze nem felel meg a valós erőviszonyoknak, de ez már az MKP problémája. Bárdos Gyula indítása a közös lista vezetőjeként kompromisszumos megoldás. Nem egy megosztó politikus, öt évvel ezelőtt ő hozta az MKP utolsó mérhető sikerét az elnökválasztáson, ráadásul (a hírek szerint) már a megalakulása előtt is gyűjtötte az aláírásokat az Összefogásnak, tehát mindenképp integráló jellegű személyiség. 
Menyhárt József csak az ötödik helyről vág neki a megmérettetésnek, megelőzi őt Őry Péter, egy összefogó (Mózes) és egy magyar fórumos (Simon Zsolt) is. 

Szimbolikus lépés vagy a hatalmi harc eredménye? Elsakkozta magát az MKP elnöke?

A Magyar Fórumnak egyáltalán van 30 jelölhető embere? Kérdések, melyekre később tudjuk meg a választ.

Fiatalítás terén az MKP sem szuperál, de ez nagyrészt annak tudható be, hogy a párt fiataljai alapították az Összefogás mozgalmat, amely aztán – megpuccsolva őket – végül „befutó” helyhez juttatta a hangadókat. Más kérdés, hogy egy 3 százalékos párt esetében mennyire beszélhetünk befutó helyekről.
Berényi és Csáky Matovičra vette a figurát, és az utolsó helyekről várják a februári választást. 

A szimbólumok kutatói e helyezkedés mögött is számos rejtett jelentést találhatnak.

A listák készek, a kockákat elvetették, a jelöltek magabiztosak. Azt már mindenki maga döntse el, hogy a rend vagy a káosz nőtt-e. 
Egy biztos: hosszú három hónap áll előttünk.