Lépre csalt vészmadarak

<p>Robert Fico első és a jelenlegi második kormánya sem nevezhető vállalkozóbarátnak. Épp ellenkezőleg, a baloldali kabinet az elmúlt időszakban egy sor olyan döntést hozott, amelyek drasztikus mértékben rontották a vállalkozói környezetet.&nbsp;</p>

A vállalkozók és az érdekvédelmi szervezeteik részéről elhangzó kritika épp ezért teljesen jogos, de az érintetteknek nem lenne szabad túllőniük a célon, hiszen emiatt nagyon könnyen elveszíthetik a lakosság bizalmát, márpedig arra szükségük lesz, ha pozitív változásokat szeretnének elérni. Az eltúlzott kritika legfrissebb példája a Világgazdasági Fórum e héten közzétett globális versenyképességi jelentése, amely katasztrofális képet fest Szlovákiáról. Abban teljes mértékben egyetérthetünk a jelentéstevőkkel, hogy továbbra is súlyos gondok vannak a jogérvényesítéssel, az iskolarendszerrel, a rugalmatlan munkapiaccal és a társadalom egészét átható korrupcióval, és az sem vitás, hogy nőttek a vállalkozókra háruló terhek. Az azonban már nehezen elfogadható, hogy Szlovákia emiatt az Európai Unió második legkevésbé versenyképesebb országa lenne, és csak a görögöket előzi meg. Ami ennél is vérlázítóbb, hogy a jelentés szerint Szlovákiát olyan országok is megelőzik, mint Ruanda, Macedónia vagy Kolumbia. Csak emlékeztetőül, Ruanda az az ország, ahol a kilencvenes években másfélmillió lakost irtottak ki, ma is Afrika legszegényebb országai közé tartozik. Macedónia Európa gazdaságilag legrosszabb helyzetben levő mezőgazdasági országai közé tartozik, óriási a munkanélküliség, és a feketegazdaság megfojtja a legális kereskedelmet. Kolumbiáról pedig általában a kábítószer, az emberrablások és a bűnözés jut az emberek eszébe. Mindez csak a jéghegy csúcsa, hiszen a listán több olyan ország is megelőzi Szlovákiát, amelyről csak nagyon kevesen képesek elhinni, hogy versenyképesebb, mint mi. Ficónak ebben a helyzetben semmi mást nem kell tennie, mint sarokba dobni a jelentést, hátradőlni, és feltenni a kérdést: ki is volt a Világgazdasági Fórum szlovákiai adatszolgáltatója? Csak nem a Szlovák Vállalkozói Szövetség, amelynek Róbert Kičina az ügyvezető igazgatója? Az a Róbert Kičina, aki az első Dzurinda-kormány idején a védelmi miniszter, a Radičová-kabinet idején pedig Ivan Mikloš pénzügyminiszter tanácsadója volt, és mindig is a jobboldali pártokhoz kötődött. Hogy ezúttal is elsősorban ez utóbbiaknak akart kedvezni, azt Fico szerint mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az ellenzéki pártok a jelentés közzétételét követően falkában csaptak le a Fico-kabinetre, kígyót-békát kiáltva rá, teljesen elhallgatva a tényt, hogy az említett jelentés nem igazán objektív. A jelentés és az arra adott ellenzéki reakció így csak egyvalakinek volt jó: Robert Ficónak, aki újra eljátszhatja az áldozat szerepét, sikeresen vonva el a figyelmet arról is, ami a jelentésben megalapozott. Na meg arról, hogy az ország jelenlegi gondjaiért elsősorban ő és kormánya a felelős. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?