A VV3 szöszkéje szerint a villa oroszlánja legalább annyira sérült érzelmileg, mint ő.
Leo számíthat Katkára
Katka beismeri, ő valóban sérült érzelmileg, de úgy gondolja, ez nem is csoda.
- Volt ez a tragédia a mi családunkban. Édesanyám meghalt, de előtt négy évig betegeskedett, soha nem sírhattam előtte, tartanom kellett magamat. A villában ez elő is jött, nagyon nagy szeretethiányom van – mondta Katka.
- Leo kijelentésével csak az a baj, hogy ő is legalább annyira sérült, mint mi. Tudom, hogy szüksége lenne barátokra, de nem is ad esélyt nekünk. Elzárkózik, pedig Jenny is, én is itt lennénk neki. A telefonban csak sablonbeszélgetésekre hajlandó, és már alig találkozunk. Pedig még azután is nagyon jóban voltunk, hogy kijöttünk a villából.
A szőke lány tehát várja Leót, ha a fiúnak szüksége van rá, barátként bármikor számíthat rá.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2008. 06.13.
Orbán: az SZDSZ-szel „vadházasság” lenne
2008. 06.13.
Nový článok
2008. 06.13.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.