Legyőztük Brüsszelt, sose halunk meg!

Ki lehet tehát kerülni egy megalázó helyzetből, csak akarni kell – szólt a message, két másik dologról viszont teljes volt a hallgatás: a kikerülés ára az egyik. Ezermilliárdok, amelyeket az elmúlt három évben a kormányzat ki máson, rajtunk hajtott be, hol nyíltan, mint a magánnyugdíjvagyon formájában, hol áttételesen, a gazdaság válogatott szektorain, amely államilag elrendelt lenyúlások véletlenül sem csapódnak le a mi pénztárcánkban. Merthogy „ne az emberek fizessék meg.” Persze.
A másik, amiről nem esett szó: hamarosan új, a túlzott deficitnél fontosabb eljárás indulhat, ha az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése júniusban úgy dönt, jól megmonitoringozza az Orbán-rezsimet. Nevezzük az egyszerűség kedvéért túlzott demokráciadeficit-eljárásnak, hiszen végül is erről van szó: a negyedik alkotmánymódosítás csak hab a Nemzeti Együttműködés Tortáján, harmadik éve épül le az az (eddig is hiányosan működő, de legalább létező) garanciahalmaz, ami megakadályozta a legsúlyosabb jogtiprásokat. Csak a kétharmados parlamenti többséget, azt nem tudta megakadályozni. Úgyhogy lehet illegitimnek, demokráciadeficitesnek tartani az Orbán-rezsimet, de sajnos nem illegális az, ahogyan a legalitást leépíti. Innentől pedig lehet mutogatni a népre, azt tessenek csesztetni, ne minket, mi erre itten, kérem, fel vagyunk hatalmazva.
Az ET független alkotmányjogászokból álló ún. Velencei Bizottsága máris megszellőztette azt a jelentéstervezetet („műszaki hiba miatt” kikerült a honlapjukra, ne vicceljünk), amely elfogadhatatlannak tartja a legújabb alaptörvény-módosítást, hiszen „egyes rendelkezései együttesen és külön-külön is ellentmondanak a magyar alaptörvénynek és a nemzetközi normáknak”. Orbán ettől függetlenül, de szinte egy időben kijelentette: „a munkámban nem zavar meg, a lelki nyugalmamból nem billent ki, és az önbizalmamat sem vágja vissza, ha azt látom, hogy néhány nagyobb állam vezetője összehúzza a szemöldökét, vagy Brüsszel ráncolja a homlokát”.
Brüsszellel szemben persze számos intelligens, liberális euroszkeptikus érvet elő lehet venni (mert megérdemli), de nem most van itt a helye. Brüsszel ugyanis nem egyszerűen a homlokát ráncolja, hanem a legelemibb közös értékeinket és jogainkat igyekszik védeni. Brüsszel harmadik éve konkrétan őrjöng, hogy mit képzel ez a törpe szuverén, aki a joguralomtól a piacgazdaságon át Angela Merkelig már mindent és mindenkit megsértett, mert azt hiszi, a nemzeti függetlenséget védi. Hát nem. Orbán Viktor csak saját önjáró kormánya, az elszabadult végrehajtó hatalom hazug „szuverenitását” védi, nem az egyes polgárokét.
Lehet (sőt, biztos), hogy az Európai Unió bürokráciája, föderalista tendenciája nem éppen áldásos alternatívája az elavult nemzetállamiságnak, de azért ne felejtsük el, hogy mi akartunk ebbe a klubba belépni. És nemcsak a pénzükért szerettük őket. Kompország végre kikötött ott, ahová titkon mindig vágyott – erre jön Ő, és visszavisz minket Azerbajdzsán-Alsóba, ahol van biztos megélhetés, szeretik a Népbarát Atyuskát, a törvény flexibilis, az uralkodó osztály erős, de képlékeny, hétfőn tévés szünnap van, és a postás mindig kétszer csenget. Ha ugyan van mit hoznia.

A szerző a hvg.hu munkatársa, a Kapitalizmus blog szerkesztője