Legyé má lojális!

Mikuláš Dzurinda és Iveta Radičová is úgy vélekednek, hogy Szlovákiában az emberek mindent megkapnak, boldogulhatnak kedvük szerint, vagyis nincs okuk egy másik országba vágyni.

Ezek a derék politikusok viszont mintha nem akarnák megérteni azt, hogy a lojalitás teljesen más elvek szerint működik, mint mondjuk a DVD-lejátszó. Tetszik, nem tetszik, a lojalitást nem lehet gombnyomásra elindítani. Az ugyanis egy érzékeny növényhez hasonló valami, amely rengeteg törődést igényel, odafigyelést, mert magától nem képes létezni. Vagyis Szlovákia akkor várhatja el, hogy lojálisak legyenek hozzá a magyarok, ha mindent megtesz azért, hogy jól érezzék itt magukat. Mert jelenleg olyan, mintha ez a fantasztikus ország (mert miért ne lenne fantasztikus, ha már egyszer létezik) nem akarna tudomást venni tízszázalékos kisebbségéről. Magyar feliratokkal például még elvétve sem találkozunk a postán, a kórházakban, a vasútállomásokon, a tömegközlekedési eszközökön, vagy a színszlovák területek turistalátványosságainál. Minek is írnák ki, hisz Szlovákia állampolgárainak kötelessége tudni szlovákul, tehát a magyarok is megértik, ha nem, az ő bajuk. Ezek lennének viszont azok a gesztusok, amelyek után a szlovákok azt mondhatnák: megteszünk mindent azért, hogy a magyarok jól érezzék itt magukat. A tisztelt kormánypolitikusok pedig lojalitást követelnek tőlünk, közben az államnyelvet védelmezik a kisebbségivel szemben, erről szól például a nyelvtörvény. És még nem is szóltunk azokról a jelenleg ellenzéki demokratákról, akik Szlovákia nemzetállami érdekeit érzik veszélyeztetve az itteni magyarok által. Amit automatikusan elvárhatnak tőlünk, az nagyon kevés, legfeljebb annyi, hogy fizessük az adót, és csináljuk azt és úgy, amit mindenki, aki boldogulni akar. De hogy ehhez még jó képet is vágjunk, ahhoz egy kicsit több kellene.