Látja a fényt a bódvarákói barlangban rekedt búvár

Látja a fényt a mélyben rekedt búvár az Esztramos hegy alatti Rákóczi-barlangban. Ezt Tarodi Péter, a mentés egyik vezetője jelentette be kedden délelőtt a barlang bejáratánál rögtönzött sajtótájékoztatón.

Látja a fényt a mélyben rekedt búvár az Esztramos hegy alatti Rákóczi-barlangban. Ezt Tarodi Péter, a mentés egyik vezetője jelentette be kedden délelőtt a barlang bejáratánál rögtönzött sajtótájékoztatón. Mint elmondta: a barlangi sziklafalnál egy keresőlámpát bocsátottak le pillepalack segítségével, mire a barlang foglya előtt megcsillant a spotlámpa fénye.
Ezt a mentők már igen jó jelnek veszik, mert úgy vélik, hogy közelednek a bajba jutott kutatóbúvárhoz.
A fiatalember azt is közölte a mentőkkel, hogy jó fizikai és pszichés állapotban érzi magát, folyamatosan méri a pulzusát. Arról is beszámolt a fal túloldaláról, hogy reggel 7 óra körül rövid időre elszundikált, ébredésekor 40-re csökkent a pulzusa, kis idővel később viszont visszaállt 60-ra.
A barlangi mentők nagy erőkkel tovább folytatják a palackos merülést, ugyanakkor emellett egy hosszú csővel is merülnek, ami azért fontos, mert így a szűkebb járatokba is be tudnak jutni. A csőben egy kommunikációs rendszer is működik: az egyik búvár maszkjába mikrofont szereltek, amelynek segítségével tájékoztatni tudja a mentőket, illetve a bent rekedt barlangásszal is kapcsolatot tud teremteni.
Tovább folytatják a sziklahasadék bontását vésőkkel és már fúrókkal is, ott ahol a reggeli órákban egy 2-3 centiméter szélességű rést fedeztek fel. A becslések szerint óránként egy métert tud továbbhaladni a mentőcsapat a mészkő sziklafal bontásával, jelenleg már 5 méternél tartanak.
Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy várhatóan mikor mentik ki sziklaüregben szombat óta raboskodó búvárt, egyetlen szakértő sem mert becslésekbe bocsátkozni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?