Vélemény

Kulturális veszteségeink 45.

Az eltűnő felnőtt amatőr színjátszás nyomában.
Juhász Katalin

2019. június 18. 19:00

Az elmúlt hét legfontosabb hazai magyar kulturális eseménye a komáromi Jókai Napok, az amatőr színjátszók fesztiválja volt. Lehet arról vitatkozni, hogy sok vagy kevés tíz versenyelőadás, lehet nosztalgiázni, nagyobb számokkal dobálózni, de lehet örülni is annak, hogy az 56. évfolyam is lezajlott, hogy még mindig él ez a rendezvény. 

Az azonban mindenképp a kulturális veszteségek kategóriájába tartozik, hogy a „felnőtt” amatőr színjátszók elveszítették játékkedvüket az utóbbi években. Ez a versengés két kategóriában zajlik (diákcsoportok, felnőttek), az igazságos döntések érdekében, hogy ne kelljen a zsűrinek tizenhat és ötvenhat éves színjátszók teljesítményét összehasonlítania. Az arányok azonban évek óta kiegyenlíthetetlenek. Idén mindössze három felnőtt csoport mérette meg magát a Jókai Napokon. Két nagy múltú csapat, a nánaiak és a lévaiak, illetve az újoncnak számító, idén másodszor Komáromba utazó kassaiak. (A háromból két produkció ráadásul elég régi, tavaly mutatták be őket Szepsiben, az Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztiválon. Ami persze nem baj, hiszen legalább sokáig érlelhették, tökéletesíthették őket, mégis tény, hogy nem a Jókai Napokra készültek.) 

Realista vagyok, jól tudom, hogy bármilyen fogékony is az ember az ilyen jellegű időtöltés/munka/szórakozás iránt, az amatőr színházasdinak általában vége szakad az érettségit követően. A nagy többséget egészen másfelé sodorja az élet, jönnek a különféle problémák, feladatok, kezdve a puszta létfenntartással, folytatva a családi dolgokkal, és megfejelve a karrierépítés rögös útjával. Szép emlék marad csupán az iskolai színjátszó csoport. Naná, hogy ez sem kevés, hiszen ott szinte észrevétlenül tanul meg az ember csapatban dolgozni egy közös célért, értetően és lámpaláz nélkül beszélni sok ember előtt, illetve különbséget tenni jó és rossz előadás között – ami bizony komoly tudomány. Mert aki állt már színpadon, aki részt vett egy előadás létrehozásában, az más szemmel néz egy profi produkciót is. Azt nem lehet megvezetni hatásos világítással, elkápráztatni pazar kosztümökkel, megríkatni ordas közhelyekkel. 

Én azért szoktam vörösre tapsolni a tenyerem egy-egy felnőtt amatőr színjátszó csoport előadásán, mert nemcsak a darab karaktereit látom a színpadon, hanem a villanyszerelőt, a sofőrt, a napközis tanárnőt, a zöldségest, a gondnokot és a jogászdoktort is, amint egy közös jelenetben megnevettetik, vagy éppen gondolkodásra késztetik a város/falu lakosságát. 

Hatalmas sikereket lehet elérni ezzel „helyben”, de a szomszéd városban/faluban is. Egy országos versenyen azonban szigorúbb a közeg, ahhoz a fellépéshez már bátorság kell. 

Nos, vagy ez a bátorság kopott ki az emberekből, vagy egyszerűen kevesebb csoport tud működni „ebben a mai, rohanó világban” – elnézést az ordas közhelyért. Egyébként ugyanez a helyzet a Tompa Mihály Országos Versenyen is, lasszóval fogják a szervezők a felnőtt vers- és prózamondókat, hogy ne kelljen megszüntetni a kategóriát. Már az egyetemisták közül is kevesen érnek rá ilyesmire, pedig egy-két éve még díjakat nyertek hasonló versenyeken. 

De ez már a következő kulturális veszteség, ne vonjuk össze a kettőt, hanem számozzuk meg őket szépen, külön-külön. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Az EB büntetné Szlovákiát egy régi kartell miatt

Algériára új aranykor köszönthet

Čaputová: Nem megfelelő a fegyelmi bíróságok állapota

Frissítve

Elkezdődött Kočner és Rusko bírósági pere

Hyballa + Jedlička + Kalmár = 3 pont

Drága gyógyszerekért fizetünk fölöslegesen

Legfrissebb galériák
Olvasta már?