Kulturális sokk

Persze az adatokat ismertem. Finnország lakossága körülbelül annyi, mint Szlovákiáé, a legnagyobb kisebbség aránya körülbelül 10% (mint nálunk a magyaré, ott a svédé), eközben a területe akkora, mint Németországé, és persze nálunk gazdagabb országról van szó. Már a vonaton Helsinkiből Jyväskyläbe feltűnt, hogy minden elhangzik finnül, svédül és angolul, helységnevek is, bár nem svéd többségű területeken utaztunk át. Tudtam, hogy a finn és a svéd is hivatalos nyelv, mégis meglepődtem. Talán mert hozzá vagyok szokva, hogy nálunk még akkor sem működik valami, ha törvénybe van foglalva. Az utolsó nap, amikor már azt hittem, hogy megszoktam a finnek nyitottságát, elvittek minket egy kisvárosba az ország másik végébe (négy óra buszozás), hogy megmutassanak valamit. Egy Nagymegyer nagyságú városkát kell elképzelni, svéd többséggel, ahol a bevándorlók aránya 13 százalék. Mintegy száz nyelvészt a világ minden tájáról – Ausztráliától, Dél-Amerikáig – köszöntött a polgármester, és előadást tartott a városról. Ilyesmiket még sosem hallottam polgármestertől. Nagy büszkeséggel beszélt a lakosságról, olyan mondatok hangzottak el, hogy „városunk nem lenne ilyen a bevándorlók nélkül, nagyon büszkék vagyunk rájuk”. Azt hittem, nem egy másik országban vagyok, hanem egy másik bolygón. A polgármester elmagyarázta, hogyan integrálodnak a bevándorlók, nincs munkaerőhiány, milyen jó, hogy egyre több iskola van, igaz, hogy jobbára a bevándorlók gyerekeivel vannak tele. A város sikerének van néhány titka – egyrészt ők lettek a legnagyobb paradicsom- és uborkatermesztők az országban, óriási üvegházakat építettek, másrészt a bevándorlók is részt vesznek a különböző helyi kulturális és sportrendezvényeken, és nem utolsósorban svédül tanulnak – így a finnországi svéd kisebbségi életbe integrálódnak. Lehet, hogy ez a város kivétel, de az, amit ott elértek, nem túl bonyolult dolog. Egyszerű lépésekkel mutatták meg, hogy ahol van akarat és nincs félelem, ott létezhet boldog elégedettség. Igen, ez nekünk így túl patetikusan hangzik, de ők így élnek. A város után nevezték el az integrációs modellt is, akárki utánanézhet, a Närpes-modellről van szó.A nap végén még elvittek minket egy skanzenbe, hogy lássuk a régi svéd kultúrát is. Odajött hozzám egy finn kolléga és azt mondta, volt már Szlovákiában és ott is látott valami hasonlót, csak nagyobbat, Ólublón! Akkor kezdtem gondolkodni azon, hogy tényleg, miért is annyira más Szlovákia, mint Finnország, ha sok mindenben hasonlítunk? Sokan azt mondják, azért, mert más a társadalom, hogy Finnország már 100 éve szabad ország stb. De hány évet kell várnunk nekünk? Már több mint negyedszázada vagyunk szabadok, és a társadalom mi vagyunk, szóval nem lesz már jobb alkalom újrakezdeni. Lehet, hogy még mindig a kulturális sokk hatása alatt vagyok, de azt akarom, hogy itt is működjenek a dolgok, hogy problémák helyett a megoldásokat keressük, és ne számok alapján osztogassunk állampolgári (és emberi) jogokat.