Községi kenőpénz

A pozsonyi városrészek, de már a környező települések is egyre gyakrabban olyan illetéket kérnek a polgároktól, amihez nincs joguk. Az emberek pedig – néhány kivételtől eltekintve – fizetnek, vagy azért, mert nem hisznek ebben az országban a jogaik érvényesítésében, vagy mert nem hiszik, hogy a tiltakozással bármit is elérhetnek. A gyanútlan polgár ügyintézni megy valamelyik hivatalba, mert például építkezési engedélyre vagy kollaudációs határozatra van szüksége. Szépen kitölt és elintéz minden szükséges dolgot – és vár. Vár, hogy megkapja azt, amihez a törvényből eredően joga van. De az engedély csak nem jön, és amikor bemegy érdeklődni, hogy hol akadt el a dolog, értésére adják, hogy illene valami adományt vagy ajándékot adnia a településnek. Ilyenkor két dolgot tehet – nem fizet, és megpróbál érvényt szerezni a jogainak, vagy összeszorított fogakkal tejel az önkormányzatnak. A többség a másodikat választja, mert végre le akarja tudni a dolgot. Ahogy Bertold Brecht írta: Szerencsétlen ország, amelynek nincsenek hősei és még szerencsétlenebb, amelynek hősökre van szüksége. Hosszadalmas jogi elemzések nélkül is világos, hogy ha a polgár teljesíti a szükséges feltételeket, akkor ki kell neki adni az engedélyt, egyszerűen joga van hozzá. Aki mégis megtagadja tőle, vagy valamilyen feltételhez köti annak kiadását, az zsarolóként lép fel vele szemben. Az önkormányzatok két dologgal próbálják takargatni, hogy bűncselekményt követnek el. Eljárásukat általános érvényű rendelettel „legalizálják”, aztán azt állítják, hogy amit kérnek, az nem kenőpénz, mert a településnek kérik, nem pedig maguknak. Persze ez mit sem változtat a lényegen. Mint ahogy egy önkormányzat nem vezetheti be saját területén a saríát, ugyanúgy nem legalizálhatja a kenőpénzeket. Rendeletet csak olyasmivel kapcsolatban fogadhat el, amit a törvények engedélyeznek neki, ellenkező esetben az ügyészség közbelép és semmisnek nyilvánítja azt. A kerületi ügyészség már utasította az ügyészeket, hogy vizsgálják felül az „ajándékozásra” vonatkozó általános érvényű községi rendeleteket. Még ha igaz is lenne, hogy az így kikényszerített „adományt” a település kapja (ami egyáltalán nem biztos), akkor is csak zsarolásról és kenőpénzről van szó. Elég elolvasni a Btk. 328. paragrafusát, amely világosan kimondja, hogy „az a személy, aki magának vagy másnak kér valamit” azért, hogy elvégezze a beosztásából eredő feladatait, az kenőpénzt kér. Teljesen mindegy, hogy ezt dunacsúni, hidegpataki vagy erdőháti adománynak hívják-e, egyformán korrupcióról van szó. A szerző a Trend hetilap munkatársa