Kötéltánc

Hogy ezúttal is durván hazudtak, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a tárca már a választásokat követő első munkanapon közzétette a jelentést. A mentségükre csak annyit hozhatunk fel, hogy valóban volt miért szégyenkezniük. Az állam tavaly 4,289 milliárd euróval költött többet a bevételeinél. A kormány még a saját, egyébként is hatalmas pénzszórást feltételező terveit sem tartotta be, hiszen az elmúlt évre elfogadott költségvetésben szereplő deficitet 1,15 milliárd euróval lépte túl. Csak az elmúlt egy évben így az ötödével, csaknem 22,6 milliárd euróra nőttek a tartozásaink, Szlovákia minden egyes lakosára, a csecsemőktől az aggastyánokig, átlagosan 4181 eurós tartozás jut. Egy háromtagú családra számítva ez 12 543 euró, amiből manapság már egy vadonatúj személyautót lehet vásárolni. A Fico-kormány az elmúlt négy évben természetesen nem foglalkozott ilyen földhözragadt dolgokkal, hiszen nem a saját pénzét szórta.

Hogy Ficóék pénzszórásából az egyszerű választóknak szinte semmilyen hasznuk nem volt? Hogy a százmilliók a magát baloldalinak hazudó kormányhoz közeli vállalkozók zsebébe folytak? Ez most lényegtelen. Ha sikerül is kideríteni a törvénytelenségeket, és esetleg ezért véletlenül meg is büntetnek valakit, a számlát végül úgyis nekünk kell kifizetnünk. A lelke mélyén tudja ezt a választók egy jelentős része is, épp ezért tette lehetővé egy jobboldali kormány létrejöttét. A választók másik fele, nagyrészt azok, akik négy évvel ezelőtt is hatalomra segítették Ficót, ezt még nem fogta fel, vagy nem is akarja felfogni. Így ha Iveta Radičovának sikerül kormányt alakítania, egyáltalán nem lesz könnyű dolga, hiszen kormányzása leginkább egy veszélyes kötéltánchoz hasonlít majd, amely során egymásnak igencsak ellentmondó érdekek között kell egyensúlyoznia. A piac és a közvélemény egy jelentős része azt várja tőle, hogy az eddigi kormánynál lényegesen felelősebb gazdaságpolitikát folytasson, ami elképzelhetetlen bizonyos megszorítások nélkül. Hogy ezek elkerülhetetlenek, azt e héten már a jegybank is elismerte, amely szerint, ha nem kezdünk el takarékoskodni, az államháztartási hiányunk a tervezett 5,5 százalék helyett, akár 7,5 százalékos is lehet, további eurómilliárdokkal növelve tartozásainkat. A kormánynak közben szem előtt kellene tartania azt is, hogy négy évvel ezelőtt az akkori jobboldali kabinet miért is veszítette el a választók bizalmát. A takarékoskodásnál és a reformintézkedések bevezetésénél kényesen ügyelnie kellene a választók szociális érzékenységére is. A most formálódó kormány politikusainak egy jelentős része a második Dzurinda-kormányban is ott volt, és a legutóbbi nyilatkozataikból arra lehet következtetni, hogy tanultak a hibáikból. A takarékoskodást nem a nyugdíjasokon, a diákokon és a legszegényebb rétegeken kezdenék, hanem a Fico-kormány méregdrága sztrádaprogramján és a pénznyelő állami vállalatokon, amelyektől remélhetőleg mielőbb megszabadulnak. Ha tartják magukat ezekhez az elképzelésekhez, és a reformokat nem az élettől elszakadt neoliberális guruk vadkapitalista receptjei alapján erőszakolják rá a társadalomra, akkor legközelebb is jó eséllyel folyamodhatnak a választók kegyeiért. Ellenkező esetben saját maguk egyengetik Fico miniszterelnöki székhez vezető útját.