Korhatáron innen és túl

Andrej Danko már kijelentette, hogy számára és az egész SNS-frakció számára is elfogadható a 64 éves korhatár. A Smer korábban 65 évet emlegetett, a Híd pedig nem ezt tartja a nyugdíjrendszer legnagyobb problémájának. 

Miért hálás és egyben viszonylag veszélytelen politikai téma a nyugdíjkorhatár felső határának megszabása? A korhatár jelenleg évente változik – egységesen a férfiak és a nők esetében is. Most 62 év és 139 nap. 2017ben 76 nappal, idén januárban pedig további 63 nappal tolódott ki. Felső plafon egyelőre nincs, évente átlagosan 2 hónappal nő a korhatár. Ha ez így folytatódik – egyes elemzők szerint kicsit lassulni fog – akkor a 65 éves határt mintegy 17 év múlva érjük el. A 64 év eléréséhez is kell legalább 11 év kell, vagyis 2030 tájékán várható. 
Politikai szempontból a 65 éves plafon beállítása közel 5 választási ciklust jelent, de a 64 éves is csaknem 3-at. Ez olyan távoli idő, hogy egy politikus könnyen vállalhatja ennek teljesítését, nagyon nagy ugyanis az esélye annak, hogy mire odáig eljutunk, ő már nem lesz hivatalban. 

Miért kell emelkednie a korhatárnak? Az egyik ok, hogy a lakosság átlagéletkora, és ezzel a nyugdíjban eltöltött idő is, egyre hosszabb lesz. Ez azt jelenti, hogy egyre hosszabb ideig kell fizetnie nyugdíjat az államnak. Ez még megoldható lenne, ha a nyugdíjba vonulók után meglenne a természetes „pótlás”, vagyis legalább annyi fiatal lépne a munkaerőpiacra, mint ahányan nyugállományba vonulnak. Sajnos az előrejelzések szerint a mérleg egyre jobban a nyugdíjba vonulók irányába billen, egyre népesebb korosztályok vonulnak nyugdíjba. Vagyis egyre több lesz a nyugdíjas, miközben kevesebben dolgoznak majd, tehát kevesebb lesz a járulékfizető, aki befizeti a nyugdíjak fedezetét, amit aztán az állam szétoszt a járadékra jogosultak között. Emellett a nyugdíjasok természetesen azt szeretnék, ha egyre magasabb nyugdíjat kapnának – nagyobb lenne például az éves valorizáció –, a járulékfizetők érdeke pedig az, hogy a lehető legkevesebbet fizessék be erre a közös kasszába. A kettő együtt azonban nem kivitelezhető, ez a felosztó-kirovó rendszer hátránya – csak annyit lehet kiosztani, amennyit befizetnek. A bemeneti oldalon tehát egyre csökkenő járulékfizető lesz, akik ráadásul – szemszögükből érthetően – nem akarnak egyre hosszabb ideig járulékot fizetni, ezért kérik a korhatárplafont. A másik oldalon viszont egyre több nyugdíjas áll, akik egyre hosszabb ideig élnek, és ráadásul szeretnének minél magasabb nyugdíjat kapni. Az egyenletnek ezt a két oldalát kell egyensúlyba hozni, és ezt nem oldja meg – hosszú távon biztosan nem – a korhatárplafon elfogadása. 

A 65 éves határ bevezetése nem okoz azonnali problémát, de még a 64 éves sem, és politikailag jól eladható. Hogy aztán majd 10–20 év múlva, vagyis éppen akkor, amikor mutatkozik a hatása, módosítani kell, amiatt a mai politikusoknak már nem fáj a feje.