Kopcsay: Nem történt civilizációs előrelépés

kotlebáék vél

Andrej Kiska úgy tartotta meg évértékelőjét, hogy már korábban bejelentette, ha búcsút int az elnöki palotának, a pártpolitikában folytatja – noha a jövő pontos részleteit a nyilvánosság nem ismeri, talán ez még számára is rejtély.

Pellegrini miniszterelnöknek és Robert Fico pártelnöknek tehát abban igaza van, hogy Kiska értékelése már egy ellenzéki politikusé volt. Önmagában azonban ez még nem ok arra, hogy a kritikára ne figyeljünk. Kiska is úgy érezhette magát a parlamentben, mint Michal Kováč húsz évvel korábban. Ő egy bekapcsolva felejtett mikrofonnak köszönhetően tudta meg, hogy egy vén **sz, Kiska pedig megtudta, hogy hazaáruló – ebben Kotlebáék és a kormány egyes tagjai szépen egymásra találtak.

Sajnos, a hatalmi arrogancia e megjelenési formájával a párhuzam még nem merül ki. Ha az elnökkel végiggondoljuk, hogy milyen munkát végez a rendőrség, az ügyészség és a bíróság például Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolása ügyében, vagy más esetekben, vagy ha megnézzük, hogy milyen enyhén büntetik a szélsőségességet vagy a súlyosabb megvesztegetési ügyeket, akkor nincs okunk vigadni.

Ifj. Michal Kováč és Róbert Remiáš ügye óta Szlovákia EU- és NATO-tag lett, és elsősorban a Dzurinda-kormány reformjainak köszönhetően jó benyomást tett az ország az említett intézményekre, de civilizációs előrelépés nem történt.

Az országot kisajátító emberek egoizmusa és cinizmusa nem változott, azonban kapzsiságuk nőtt, lásd: evés közben jön meg az étvágy. El kell ismerni, a módszerek finomodtak. Ha valaki ezt nem látja, nem akarja meghallani, az vagy megszokta ezt a rendszert, vagy maga is a része lett.

MÁRIUS KOPCSAY

a TASR hírügynökség munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?