Kommunikációs járványveszély

Van, hogy a kevesebb a több, a telítettség miatt: vágyaim közt már ott egy néha megnyíló humanitárius folyosó, ahol csakis a vírussal kapcsolatos tényleg új és releváns hírek érkeznek – nevezzük ezt az úgynevezett lényegnek; na persze, ki mondja meg, kinek mi és mennyi a lényeg ebben a szorongató időszakban, úgyhogy ez a vágyam nem több és nem más, mint egy érzés, benyomás, ami furcsa módon éppen egy olyan napon kapott el, amikor a szabadban töltött hosszú órák után először délután néztem rá a hírekre; és még csak az elején tartunk.

Néhány napja még az bűvölt el, milyen lendülettel képesek a békeidők okoskodói infektológusokká és epidemiológusokká átváltozni, ma már azt figyelem ámulva, hogy a vírus terjedésével párhuzamosan milyen bámulatos szintet lépett a szakosodás: hatalmas mennyiségű és önbizalmú vírustesztszakértő, vakcinakutató, kórházkapacitás-szervező, halálozásiráta-becslő, lélegeztetőgép-üzemeltető, kereskedelmi tanácsos, hálózatkutató, nemzetkarakterológus, élelmiszerlogisztikus, egészségpolitikus, oktatási szakszervezetis és mindenekelőtt tengernyi kommunikációs tanácsadó szállta meg saját otthonát és gépét a járványkezelési hibákat halomba gyűjtve; megnyugtató az is, hogy folyamatos a szakmák közti átjárás: a modern tudás lényege az alkalmazkodás – üdv a mindentudás egyetemén!

„Az Egészségügyi Világszervezet álláspontja szerint jelenleg nincs értelme Magyarország teljes lakosságát szűrni; tesztelni csak azoknál érdemes, akik tüneteket mutatnak, vagy találkoztak koronavírusos fertőzöttel.” (Ledia Lazeri, a WHO magyarországi irodavezetője) Azért is óvatos vagyok laikusként egy ilyen járvány közben a gyors állásfoglalással, okoskodással, mert láthatóan még egy-egy szervezeten belül is eltérhet a szakemberek véleménye az adott helyzetről: a WHO vezetője ugyanis korábban a minél szélesebb körben végzett tesztelést ajánlotta.

Egy ország teljes lakosságát persze szűrni aligha lehet, a tesztmennyiségekben Dél-Korea járványstratégiája vezet, de ki tudja egy ilyen világjárvány közepette összehasonlítani a különféle országok kezelési eljárásait? Eddig egyről mondható ki, hogy csődöt mondott, ez pedig az északolasz fellépés. Egy a lényeg: megérteni, nincs olyan, hogy magyar vagy szlovák koronavírus-járvány; csak olyan lehet, hogy nem lesz olasz belőle, nem lesz Bergamo ebből, ha nagyon vigyázunk.

Egy eddig ismeretlen, a világot sokkoló járvány érkezése és terjedése idején az egyetlen észszerű és tisztességes hozzáállás a baj minimalizálása, a megelőzés erősítése, a fegyelmezett viselkedés; s miután keveset tudunk az új vírusról, nincs sok értelme a percenkénti felelőskereső, hőbörgő okoskodásoknak, amelyek hamar nevetségessé válhatnak, de főleg idegesítővé, hiszen most mindenkinek a lényegre kéne koncentrálnia, meg a saját környezetére.

Eljön az ideje annak is, amikor összemérhető lesz az egyes országok és kormányok cselekvési hatékonysága, amikor végleges számok és elemzések állnak majd rendelkezésre a pontos kritikák vagy megalapozott elismerések megfogalmazásához: ez ma még aligha van így – bár már így lenne.

Ehhez azonban az embereknek minden országban nagyon fegyelmezetten kellene viselkedniük, komolyan véve az érintkezések minimalizálását és az idősebbek teljes otthoni elkülönülését. Ez a világjárvány ugyanis a vírus terjedése mellett a lényeg felfogásának sebességéről szól, vagyis a kommunikációról: hogy értjük-e, mekkora a tét, milyen veszélyben lehetünk, és a veszély miért fenyeget. Értjük-e, hogy a járvány emelkedési görbéjét kell együtt minél inkább lelapítanunk, mert az egészségügyi ellátórendszerek nem fogják bírni az egyszerre rájuk nehezedő hatalmas nyomást.

És akkor meghalnak a szüleink.