Kísérlet patkányokkal

<p>Aki látta a Fészkes Fenevadak című fergeteges filmvígjátékot, az tudja, mennyi munkájuk fekszik az állatkerteknek a látogatók becsalogatásában és adrenalindús szórakoztatásában. Nehéz lépést tartani korunk emberének növekvő igényeivel, talán csak az hatna meg minket, ha a majmok duplaszaltóval köszönnék meg a banánt.</p>

A ronda állatokat viszont valamiért nagyon szeretjük. Ezért tűnik forradalminak a bécsi állatkert ötlete: Schönbrunnban patkányházat nyitottak. Három patkányfajtával ismerkedhet a nagyközönség, úgymint: gambiai óriáspatkány, luzoni kéregpatkány, valamint a háziasított patkány.

A gambiai nem véletlenül kapta az óriás jelzőt, mivel akár 45 centisre is nőhet természetes élőhelyén, az afrikai szavannákon. Kiváló szaglásának köszönhetően a katonaság gyakran beveti a taposóaknák felderítésénél, az kutató orvosok pedig a tuberkulózis diagnosztizálásánál veszik igénybe segítségét. A háziasított patkány nem dicsekedhet ekkora érdemekkel, őt viszont „szépségéért” tartják sokan otthon, csinos terráriumban, afféle házi kedvencként. Intelligenciájuk azonban legendás, például kétszer ugyanazt a patkánymérget nem eszik meg, illetve a csapatból mindig előreküldenek valakit, hogy kóstolja meg a gyanús cuccot. Aztán várnak, hogy mi történik.

Bécsben közel kétszázezer eurót költöttek a kényelmes patkánytanya kialakítására. Romantikus kis tavak, barlangok és mászókák teszik változatossá az ott élő rágcsálók életét. Az új létesítmény célja, hogy segítsen leküzdeni az emberek viszolygását a patkányoktól. A patkány ugyanis a nyugati kultúrában egyet jelent a mocsokkal és a betegségekkel, míg például Ázsiában az őszinteség és a kreativitás jelképe.

Elgondolkodtam a dolgon, és arra jutottam, megérne egy bécsi kiruccanást saját reakcióim tudományos vizsgálata. Mert bizony én is nagyjából egyszerre tanultam meg az ábécét és hogy a patkány undorító. Egy-két éves gyerekekkel végzett kísérletek bizonyították, hogy a csöppségek nem viszolyognak a csatornaszagú, bűzös kis rémektől, ugyanolyan lelkesen próbálják megsimogatni őket, mint az óriáspitont vagy a csótányt. Különleges lélektani jelenség, hogy a nők többsége sikít, ha patkányt lát. Az egérre is sikítunk, de valószínűleg csak azért, mert apró termetű patkányt látunk benne.

Persze azért a férfiakban is megáll tőlük néha az ütő. A sokkoló megjelenés titka talán a hosszú, csupasz, gyűrűs farok, amelyet nagy gonddal tisztogatnak. Másfajta farokkal olyanok lennének, mint az édi-bédi mókus, farok nélkül pedig mint egy helyes kis hörcsög. Szóval, valószínűleg megnézem magamnak a helyet, rugalmasságomat és toleranciaszintemen tesztelendő. Ki tudja, talán pár emberre is más szemmel nézek majd az élményt követően...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?