Kis karácsony, nagy karácsony

Ma ezt a karácsonyi dalt énekelve kisebb bennünk a lelkesedés. Sokan összeszorult szívvel várják a karácsonyt, s nem a meghatódottságtól szorul össze a szív, hanem attól, hogy egyre kevesebb és kisebb csomagok kerülnek a karácsonyfa alá, néhol karácsonyfa sincs, s a bejgliben is egyre vékonyabb a mák- és a dióréteg. Pedig a gyerekekért, legalább értük meg kellene teremtenünk a mesés kis- és nagykarácsonyi hangulatot. De miből? Állunk tehetetlenül, keserűen. Hogy lehetne itt lelkesen énekelni? Mások szíve meg azért marad szomorú az ünnepben is, mert egyedül maradtak. Annyi mindenkit veszítettünk el az évek során, édesanyánkat, édesapánkat, férjünket, feleségünket, szeretteinket, barátainkat. Soha sehol nem érezzük annyira hiányukat, mint a karácsonyfás szobában Szenteste. Nem lehet a kiskarácsony-nagykarácsonyt énekelni, ha nincs kivel, mert ha egyedül énekeljük, nem szól elég tisztán, bizonytalan, hiteltelen a hang. Azt, hogy mennyi álmot, vágyat, tervet, nagy és világot rengető célokat kellett eltemetnünk, hogy a lelkesedést, életkedvet hányszor szaggatták meg bennünk, hogy belefásultunk a szélmalomharcba, már nem is soroljuk. Üresen, céltalanul, gondterhelten, nyűgösen karácsonyozunk. És ekkor – mint amikor a kisiskolás megért egy feladatot, s ennek szívből tud örülni, vagy amikor a feltaláló heurékát kiált – hasít belénk a felismerés: de hát a karácsony nem a csomagoktól, karácsonyfától, büszkén feszítő csúcsívektől és gömböktől, nem is az ünnepi terített asztal bőségétől, nem is a bejgli milyenségétől lesz ünnep. Még csak nem is attól, hányan álljuk körül a fát. Hanem attól a szeretettől és békességtől, amely nyomorúságunkból felemel, amely feledteti a kicsi csomagok, kevés töltelékű bejglik milyenségét, az a szeretet és békesség, mely hálás szívvel néz családunkra, az a szeretet és békesség, amely az egyedüllét fájdalmában is valahogy örömmel tölt el, az a szeretet és békesség, amit, akit úgy hívnak, Jézus Krisztus. Azon az első karácsony estén megszületett a Megváltó. Élete, halála, föltámadása az Isten bennünket mentő tervének valósága. Annak a tervnek, amely örök életet, üdvösséget, föltámadást hoz a földi léten túlra, s amíg itt élünk, a szeretet, békesség, azaz a hit-remény-szeretet hármas ajándékát hozza el, hogy ne fájjanak a kicsi ajándékok és az egyre kisebb karácsonyfa, hogy ne legyen keserű a bejgli, hogy ne érezzük magunkat egyedül, hogy ünnepeljünk, hogy mégis, minden ránk rakódott feketeség ellenére úgy szóljon a kis karácsony, nagy karácsony, mint gyermekkorunkban. Lelkesen és gondtalanul. Ambrus Erika; a szerző református lelkész Ipolypásztón