Kifogások biztosítva

nyaralás illusztráció

Még el sem indultak a turisták külföldre, az utasbiztosítást kínáló társaságok már az apró betűs részre mutogatnak

A hazai piacon nincs egységes szabály például arra, hogy a járvány után milyen feltételek mellett vállalják a külföldi kezelések költségét – ha egyáltalán vállalják. Azt azonban már most biztosra vehetjük, hogy a karanténnal összefüggő kéthetes kiadásokat egyik biztosító sem téríti meg a szebb napokra váró nyaralóknak. Az utasbiztosítás nagyon fontos, anélkül szinte bűn elutazni, ezt senki nem vitatja. A baleset-biztosítási része békeidőben nagyon jól működik, szinte alig van panasz, hiszen csak ritkán utasítják el az orvosi és kórházi kezelésekkel járó kiadások megtérítését. Ám amint valami nagyobb gond adódik, jön a varázsszó: vis major, azaz rendkívüli, előre nem látható esemény. Ez pedig kizáró ok szinte az összes biztosítás esetében. Ezt láthattuk a vírusjárvány kirobbanásakor, amikor megannyi turista rekedt külföldön, és jó esetben „csak” a hazautat kellett megoldaniuk, nem volt szükség egészségügyi szolgáltatásra, ám a hazamenekülés sokszor napokat, vagy akár heteket vett igénybe. Ez pedig jelentős, váratlan kiadásokkal járt (fizetni kellett az ottlétet, szállást stb.), arról nem is szólva, hogy a haza(felé) induló járatokra akár az ezer eurót is meghaladta az új jegy ára. Ebben sem voltak partnerek a biztosítótársaságok, szinte magára hagyták az utasokat, nagy ritkán, duzzogva állták a koronavírussal összefüggő kezelések árát, csak akkor, ha az utas még a járvánnyal kapcsolatos hírek megjelenése előtt indult útnak. Most pedig máris jelezték, csak azután állnák az egészségügyi ellátás költségeit (a karanténnal összefüggő és a teszteléssel járó kiadást nem), amikor a külügyminisztérium leveszi a koronavírus-veszély miatt utazásra nem ajánlott országok listájáról a célállomást, feltéve ha az utas betart minden helyi szabályt (köztük a távolságtartást), ha… Megannyi apró betűs új mondat várható, melyeknek szinte lehetetlen megfelelni.

Bármennyire is szeretnénk, szinte kivitelezhetetlen, hogy ne legyenek olyan esetek, amikor nem tudunk a távolságtartás szabályának megfelelni (pl. utazás, vásárlás, fürdőzés során). És már meg is van a kifogás, miért nem fizet a biztosító. A tudatos utazók kiegészítő biztosítást is köthetnek az olyan váratlan esetekre, mint járatkésés, poggyászkésés, útlevél elvesztése stb. De minek? A biztosítótársaságok ezeknél még kreatívabbak a kifogások keresésében, jó esetben pedig nevetséges összeget adnak.
Elveszett/ellopták az útlevelét? Rendőrségi igazolást kérnek és megtérítik az új úti okmány díját (ez kb. 20–50 euró). Az extra szállás árát, az új repülőjegy árát már nem (ez pedig akár 500–700 euró is lehet) – a közelmúltban megtörtént ez e sorok írójával.
Késik vagy törlik a járatot? Új jegyet kell vásárolnia – forduljon a légitársasághoz, hangzik a biztosító válasza, vagy, ha nagyon „jófejek”, akkor megfizetik a repülőtéren fogyasztott szendvics árát… Kitört a vulkán, ezért nem tud utazni? Vis major! Forduljon a légitársasághoz… Kifogás kifogás hátán.

Nyugat-Európában számos olyan utasbiztosítást kínálnak, amelyek valódi segítséget jelentenek, kifogások nélkül. Szinte azonnal fizetnek, nem mutogatnak az apró betűs részre. Igaz, többe kerül, de aki szeretne biztonságban utazni, az hajlandó kifizetni ennek magasabb költségét is. Itt az idő, hogy a hazai társaságok is felzárkózzanak és valódi, minden váratlan helyzetre érvényes biztosítást kínáljanak. Ellenkező esetben felgyorsulhat az a trend, hogy egyre többen kötnek utasbiztosítást külföldi társaságoknál – az internet korában ez egyszerű. A szlovákiai biztosítók pedig sorolhatják a kifogásokat, amelyek közül már csak azt nem mondták: minek ment oda?

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?