Ki védi meg valóban a családot?

Vallási párt, annak minden velejárójával. Vallási, merthogy általában csak a katolikus, ezen belül is a konzervatív katolikus réteget szólítja meg. Vallási azért is, mert amikor csak politikai agendájában megjelent olyan kérdés, amely a katolikus egyház számára valamiért fontos volt, a KDH gondolkodás nélkül (no jó, lehet, hogy megfontoltan) mindig az egyházi értelmezés oldalára került. Emiatt már kétszer viselkedett áruló módon. Először azt a kormányt hagyta el idő előtt, amelynek sikereivel a KDH hivatalos elnökjelöltje nap mint nap kampányol. Most meg azt az ellenzéki csoportosulást hagyta cserben, amelyikről sokáig azt állította, a Smer valós alternatívája. Hát, most már nem az.  Mivel vallási pártról van szó, teljes mértékben érthető, hogy a család védelmét elsőrendűnek tartja. Nem mintha más értékrendek szerint a család nem lenne a társadalom alapja, nem mintha Szlovákiában létezne releváns erő, amelyik megkérdőjelezné a család funkcióit, de azért még a KDH kiemelten akarja védeni a családot. Három nem teljes és kettő teljes kormányzati ciklusban volt kormánypárt, adott az országnak kormányfőt, belügyminisztert, szociális és családügyi minisztert, komoly terepe volt arra, hogy a családot oltalmazza, támogassa, erősítse. S mindezt a szlovák Alkotmány 41. cikkelye alapján tehette, amelyben ez áll: „A házasság, a szülői szerepvállalás és a család a törvény védelme alatt áll. Kiemelt támogatást élveznek a gyerekek és a fiatalkorúak.” Ez a jelenlegi alkotmányos megfogalmazás. Mindenkinek, aki kormányzati, önkormányzati szinten bármit tenni akar a családokért, az Alkotmány 41. cikkelye alapján erre lehetősége van, kormányzati szinten ez kötelessége is. A kereszténydemokraták ehhez a mondathoz szeretnének egy újabbat tenni. Ezért az újabb mondatért hajlandóak támogatni a Smer alkotmánymódosító javaslatát, amelynek végleges formája még nem ismert. A KDH biankó csekket állít ki – magáról pedig bizonyítványt. Ha megnézzük, mennyire nagy a gazdagság Pozsonyban, s mennyire nagy a szegénység Keleten, fölmerül a kérdés, vajon ezzel miért nem foglalkozik senki? Miért nem foglalkozik senki azzal, hogy Szlovákiában a lakhatás egyenlő a tulajdonlással? Hogy nincs bérlakáspiac? Hogy a nők többsége harminc fölött szüli első gyermekét? Hogy a házasságoknak lassan a fele válással végződik? Hogy az adósságtörlesztés bármilyen, akár komoly egészségügyi probléma miatti felfüggesztése az utcára kerülést jelenti, nem a kevésbé komfortos életet? Hogy 40 százalékos vagy még magasabb a munkanélküliség egyes régiókban? Ott ki védi a családot? A gyermeket? A házasságot? Védeni fogja az átvilágított és megreformált bírói kar? Ne vicceljenek! Nincs az a bíró, aki a legatyásodott családot megmentené. Nincs az az alkotmánycikkely, amely a gyermekvállalás hiányát pótolná. S talán jobb lenne megnézni, miért van egy ötmilliós országnak kétszer annyi végrehajtója, mint a szomszédos tízmilliósnak. Mert ezek a jelenségek a családokkal való IGAZI törődésről sokkal többet árulnak el, mint tíz alkotmánycikkely, amely a már létező szabályozást pontosítaná kissé. S ezek után a legitim kérdés: ki védi meg igazán a hazai családokat, ha még azt sem tudjuk megfogalmazni, vajon mitől kellene megvédeni azokat?