Ki a haszontalan?

Nemrég az uralkodó párt egyik tagja azt nehezményezte Facebook-bejegyzésében, hogy az idősek elsőbbséget élveztek az oltási programban. A fiatalokat kellett volna előreengedni, mert ők az aktív nemzedék! A felvetésnek eléggé egyértelmű az üzenete.

Csak az nem tudja, aki nem akarja tudni, hogy a járvány leginkább a 65 éven felülieket kaszabolta. Tehát nem véletlen, s nem is érdem, hogy ők kapták az első vakcinákat. Ha a kór elsősorban a 35 éven aluliakat veszélyeztette volna – Isten ments, hisz ők a gyerekeink, unokáink! – , akkor őket oltották volna be először. Ugyanis az a humánus eljárás, hogy a leginkább sújtott korcsoportot kell elsődlegesen védeni. Még egyszer: az oltási sorrendnél nem önmagában a kor, hanem a veszélyeztetettség foka volt a döntő. Ha valaki ilyen helyzetben azt követeli, hogy az (ifjú) kor legyen a vakcináció fő szempontja, mintha arra szólítana fel, hogy hagyjuk sorsukra a legveszélyeztetettebb csoportot, pusztán azért, mert épp a nyugdíjasokról van szó. És miért tegyük? Mert ők – állítólag – már nem termelik a pénzt és a javakat.

Egy Schirmacher nevű német író csaknem húsz éve megjelent könyvében arról írt, hogy az elöregedő társadalmakban az időseket egyre inkább tehernek fogják tartani, mondván, már nem hasznosak a társadalom számára, sőt, felélik a tartalékokat a fiatalok elől. Szerinte a média és a reklámok olyan képeket közvetítenek, ahol az életerős fiatalok, a szex, a fogyasztás körül forog minden, vagyis olyasmik körül, ami kevésbé jellemző az idősekre. Már akkor figyelmeztetett arra, hogy ez az öregségrasszizmus egyik hatásos eszköze, mert lépten-nyomon azt sulykolja belénk, hogy csak aki termelni képes, az az értékes ember, aki meg nem, az már haszontalan tagja a társadalomnak. Nem akarom folytatni ezt a gondolatot, azt hiszem, értik miért, értik, hova vezet( het)ne. Mindenesetre azóta már mások is rámutattak az öregségrasszizmus, más szempontból nézve az ifjúságkultusz jelenségére. S arra is, hogy mindez nem igazán nemzedéki probléma, hanem olyan nézőpont, ideológia hatása, amely a pénzt és a hasznot helyezi nemhogy a középpontba, hanem mindenek elé.

Ami pedig a nyugdíjasok vélt haszontalanságát illeti, azonkívül, hogy sokan még dolgoznak, hadd emlékeztessek arra, a járvány alatt hány nagyszülő segített a fiataloknak. Soroljam, hogy mi mindennel? A gyerekek felügyelése, tanítása. Főzés. Pénzbeli injekció, amikor megszűnt a gyermekük munkahelye. Háztáji termelés – ugye, senki sem gondolja komolyan, hogy csak maguknak nevelik a kacsát, termesztik a paradicsomot? – és sok minden egyéb. Hány fiatal ismerte fel – azok közül is, akik korábban minél messzebbre igyekeztek a szüleiktől, tartva a befolyásuktól –, hogy milyen jó a segítségük. Hogy rájuk mindenben számíthatnak, támaszkodhatnak.

Ne higgyünk a hamis, manipulatív, haszontalan prófétáknak.