Két sziget a HZDS-tengerben: Pozsony és a Kassai kerület

Pozsony. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) egyértelmű győzelmével végződött a megyei elnökválasztás. Sem Kvarda József, sem Fehér Miklós nem tudott nyerni Nagyszombat, illetve Nyitra kerületben.

Pozsony. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) egyértelmű győzelmével végződött a megyei elnökválasztás. Sem Kvarda József, sem Fehér Miklós nem tudott nyerni Nagyszombat, illetve Nyitra kerületben. Vladimír Mečiarnak így hat megyei elnöke lesz, csak Kassán sikerült győznie Rudolf Bauernek (KDH) és Pozsonyban, még az első fordulóban Ľubo Romannak, a jobboldal közös jelöltjének.
A választási részvételt két tényező befolyásolta, az ezüstvasárnapi bevásárlás és a választási forduló előtti átfogó magyarellenes kampány. Az országos részvételi arány 22,61 százalékos volt, szemben a december eleji 26,01 százalékkal. Csak Nagyszombat (36,87 százalék) és Nyitra (39,5 százalék) megyében volt magasabb a részvételi arány, mint az első fordulóban, másutt inkább a boltokat választották az emberek. A választók mindössze tíz százaléka járult az urnákhoz Zsolnán, ahol Anna Malíková (SNS) mérkőzött a HZDS-s Jozef Tarčákkal és lesújtó vereséget szenvedett. A nemzetiek pártelnöke a leadott voksok 19 százalékát szerezte meg.
Csupán Kassa és Eperjes megyében fortdult a kocka december 1. óta, itt az akkor második helyen befutó jelöltek nyertek. Kassán Rudolf Bauer a magyar választók támogatásával legyőzte Alojz Englišt, 40 ezerrel több voksot kapott, holott ellenfele december elején majdnem nyolcezerrel előzte meg. Eperjesen mindössze 242 voks döntött a HZDS-jelöltje, Peter Chudík javára, miközben az első fordulóban Juraj Kopčák (SDKÚ, KDH) több mint hatezer szavazattal előzte meg őt. A választók ezért valószínűleg lefutottnak tekintették a versenyt, mosat hét százalékkal kevesebben mentek szavazni, ez döntött Chudík javára.
A Besztercebányai kerületben az MKP választóinak támogatása sem volt elég ahhoz, hogy a jobboldali pártok jelöltje, Jozef Mikuš nyerjen. Bár majdnem húszezer szavazattal többet szerzett, mint az első fordulóban, és a déli járásokban, Rimaszombatban, Nagyrőcén, Losoncon, és Nagykörtösön is megelőzte ellenfelét Juraj Kopčákot.
Trencsén megyében, ahol a HZDS megszerezte az összes képviselői posztot, nagy fölénnyel lett megyeielnök a mozgalom jelöltje, Štefan Štefanec. Ellenfel, Anna Záborská (KDH) a voksok 32 százalékát kapta.
A voksolás nyugodt körülmények között zajlott, a legtöbb helyen csak unatkoztak a szavazóbizottságok tagjai, előfordult az is, hogy egyetlen borítékot sem dobtak az urnába. A fiatalokat nem tudták megszólítani a kerületi választásokon induló politikusok, feltűnően kevés elsőválasztó és huszonéves járult az urnákhoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?