Két szék között a minisztériumba estek

Az alku pontos részletei folyamatosan derülnek ki, egy dolog viszont teljesen biztosnak látszik: Samuel Migaľ és Radomír Šalitroš politikai karrierje a kormánnyal véget ér. A két képviselő ugyan átvándorol a fejlesztési minisztériumba, de a lehető legrosszabbul keverték a kártyákat az egyezkedés során, a jövőjük kilátástalannak tűnik. A trió harmadik tagjáról, Ján Ferenčákról csak azért nem lehet ugyanezt elmondani, mert késmárki polgármesterként van helyi választóbázisa.

Migaľ és Šalitroš politikai kilengéseit nehezen tudnánk tömören összefoglalni. Mind a ketten „külsősként” kerültek a Hlas listájára, egyikük mérsékelten ismert televíziós riporterként, a másikuk pedig lelkes szponzor-üzletemberként. Mindketten viszonylag jól kijöttek Peter Pellegrinivel annak a pártelnöksége idején, majd az elnökváltás és Matúš Šutaj Eštok irányítása alatt rájöttek, hogy ez nem az a Hlas, amit az elmúlt években beleképzeltek. A nyártól egyre határozottabban kritizálták a kormánykoalíció, később anyapártjuk egyes lépéseit.

Késő ősszel eljött a nyílt kenyértörés ideje: a Rudolf Huliak kilépése után fennálló helyzetben Migaľ csoportja érzékelte saját megnövekedett súlyát – minden képviselői szavazatnak hatványozott fontossága lett –, és elkaszált több kulcsfontosságú kezdeményezést is. A jelképes bili pedig rövid úton borult: az elégedetlen Hlas-szárny kritizálta az Ukrajna-politikát, Richard Rašit, és Migaľnak néhány interjú erejéig eszébe jutott, hogy ő voltaképpen tőről metszett demokrata, sikerült keresztbe tenni az SNS televíziót leuraló és sportminisztériumi terveinek is. A folyamat kicsúcsosodásaként a két képviselőt váratlanul és szokatlanul könyörtelen módon kivágták a Hlasból. Azon a ponton Šutaj Eštok és a pártvezetés (Pellegrinit is beleértve) úgy látta, az okvetetlenkedő politikusokkal még egyeztetni sincs értelme. Nem volt igazuk: hamar megmutatkozott, hogy ennek a koalíciónak minden szavazatra szüksége van – még Migaľékéra is, így folytatódtak az egyeztetések.

A fő probléma abból adódik, hogy egy tárgyalási folyamatból tudni kell méltó módon kiszállni. A két (Ferenčákkal együtt három) képviselő azonban semmit nem tett azért, hogy a nyilvánosság számára megmagyarázza, mit is akarnak. Sőt, inkább csak sikerült összezavarniuk a nyilvánosságot és belemanőverezni magukat egy olyan helyzetbe, amiből nincs méltó kiút. Ha tényleg problémájuk van a Fico-kormány hatalomgyakorlási módszereivel, akkor miként képzelhetik, hogy egy miniszterelnöki ígéretre a radikálisok megnyugszanak és leállnak? Ha nem akarnak előre hozott választást, miért nem kooperálnak a koalícióval? Szerdán még az az érv is elhangzott, ami végképp nevetségessé tesz minden szlovákiai politikai kupeckedést: ha mi nem egyezünk meg egymással, akkor jönnek a szélsőségesek!

A két volt Hlas-képviselő végül kapott egy saját tárcát, a fejlesztési minisztériumot. Hónapokra, szélsőséges esetben évekre biztosították a megélhetésüket. Ilyen előzmények után azonban nincs az a választó, akinek szimpatikusak lesznek, és nincs az a párt, amelyik a választási listájára venné őket. Nem mintha sorban állnának a jelentkezők.