Két jó barát

 

Robert Fico és Orbán Viktor szinte két jó barátként kvaterkázott Budapesten. Ráadásul miközben a magyar kormány a Matolcsy-féle gazdasági modellt dicsőíti már jó ideje, a magyar miniszterelnök a szlovák sikereknek örül. Ki gondolta volna?A magyarázat szerintem egyszerű. Orbán és Fico is nyeregben érzi magát belpolitikai téren. Ficónak nincs szüksége a magyar kártyára, sokkal inkább szüksége van a lehető legkisebb magyar ellenállásra (minél kevesebb konfliktusra) Európában. Budapesten pedig talán kezdik érteni, hogy a szorosabb regionális együttműködéshez – Orbán teljesen logikus és jó elképzelése – Szlovákián keresztül (is) vezet az út. Ez az „összeborulás” annál inkább furcsa, mert a két ország teljesen ellentétes célt tűzött ki maga elé, amit a budapesti nyilatkozatok is szépen mutattak. Szlovákia mindenáron az eurózónában (vagyis az európai elitben) szeretne maradni, és ennek rendeli alá külpolitikáját is. Magyarország pedig inkább szeretné függetleníteni magát az európai integrációtól – de a rendszerben (értsd EU) maradás kockáztatása nélkül. Így számára a tágabb értelemben vett Közép-Európa a fontos. A két szomszéd szinte homlokegyenest eltérő gazdaságpolitikája is a két különböző célon keresztül értelmezhető. Az feltétlenül Orbánt dicséri, ha felismerte, hogy az európai elithez (értsd eurózónához) tartozó északi szomszéddal való jó kapcsolat többet ér egy retorikai háborúnál az állampolgárság ügye miatt. A kérdés szlovákiai magyar szempontból az, hogy ezt a „jó barátságot” hogyan fordítsuk helyzetünk javítására. Pontosabban, inkább azt kéne felismerni, hogy helyzet van. A Kaliňák-féle törvénymódosítási javaslat ebből a szempontból inkább tekinthető pozitívumnak, hiszen azt bizonyítja, hogy a szlovák fél hajlandó valamiféle kompromisszumra, ami ilyen témákban ritkaság. Ha Orbánnak sikerült a puszta retorikán túllépni, talán a hazai magyar politikusok is megpróbálkozhatnának hasonló manőverrel.