Két jó barát

<p>Bár megoldatlan, komoly politikai témából van bőven, Szlovákia és Magyarország között egyre normálisabb a politikai viszony.&nbsp;</p>

 

Robert Fico és Orbán Viktor szinte két jó barátként kvaterkázott Budapesten. Ráadásul miközben a magyar kormány a Matolcsy-féle gazdasági modellt dicsőíti már jó ideje, a magyar miniszterelnök a szlovák sikereknek örül. Ki gondolta volna?A magyarázat szerintem egyszerű. Orbán és Fico is nyeregben érzi magát belpolitikai téren. Ficónak nincs szüksége a magyar kártyára, sokkal inkább szüksége van a lehető legkisebb magyar ellenállásra (minél kevesebb konfliktusra) Európában. Budapesten pedig talán kezdik érteni, hogy a szorosabb regionális együttműködéshez – Orbán teljesen logikus és jó elképzelése – Szlovákián keresztül (is) vezet az út. Ez az „összeborulás” annál inkább furcsa, mert a két ország teljesen ellentétes célt tűzött ki maga elé, amit a budapesti nyilatkozatok is szépen mutattak. Szlovákia mindenáron az eurózónában (vagyis az európai elitben) szeretne maradni, és ennek rendeli alá külpolitikáját is. Magyarország pedig inkább szeretné függetleníteni magát az európai integrációtól – de a rendszerben (értsd EU) maradás kockáztatása nélkül. Így számára a tágabb értelemben vett Közép-Európa a fontos. A két szomszéd szinte homlokegyenest eltérő gazdaságpolitikája is a két különböző célon keresztül értelmezhető. Az feltétlenül Orbánt dicséri, ha felismerte, hogy az európai elithez (értsd eurózónához) tartozó északi szomszéddal való jó kapcsolat többet ér egy retorikai háborúnál az állampolgárság ügye miatt. A kérdés szlovákiai magyar szempontból az, hogy ezt a „jó barátságot” hogyan fordítsuk helyzetünk javítására. Pontosabban, inkább azt kéne felismerni, hogy helyzet van. A Kaliňák-féle törvénymódosítási javaslat ebből a szempontból inkább tekinthető pozitívumnak, hiszen azt bizonyítja, hogy a szlovák fél hajlandó valamiféle kompromisszumra, ami ilyen témákban ritkaság. Ha Orbánnak sikerült a puszta retorikán túllépni, talán a hazai magyar politikusok is megpróbálkozhatnának hasonló manőverrel.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?