Két fecske Pozsonyban

Legfontosabb céljuk megakadályozni, hogy Robert Fico ismét megkaparintsa a hatamat. Továbbá, hozzájuk hasonló értékrendet képviselő partnerekkel szeretnék kivezetni Szlovákiát abból a társadalmi és gazdasági válságból, ahova országunkat a darabjaira hullott kormánykoalíció taszította. A két idős politikus bejelentését meglehetős közöny fogadta. Ők mégis bizakodnak.

Mikuláš Dzurinda a múlt század kilencvenes éveinek elején a szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) szóvivőjeként vált ismertté, majd innen kiválva létrehozta a Szlovák Demokratikus és Keresztény Uniót (SDKÚ), amely a századforduló éveiben Szlovákia legerősebb pártjává növekedett. A kormányfővé avanzsált Dzurindának Ivan Miklošsal együtt akkortájt volt kurázsija a lakosságot kezdetben fájdalmasan érintő, de elengedhetetlen reformok bevezetésére, amelyek eredményeként Szlovákiát Közép-Európa kistigrisének nevezték külföldi szakmai körökben. Kormányát idehaza mégis sokan bírálták, mert sokak szerint a privatizálásokkal elkótyavetyélték a hazai vagyon értékes részeit. Dzurinda megítélését lényegesen rontották azok a gyanús ügyek, amelyek az SDKÚ szponzorálása kapcsán merültek fel. Bűnvádi eljárásra ugyan sosem került sor, a pártelnök-kormányfő azonban jobbnak látta elhagyni a hazai politikai színteret. Egy ideig az Európai Néppárt társadalomkutató intézetének a vezetője volt.

František Mikloško eddigi életében nincsenek sötét foltok. A letűnt rezsim zaklatásai ellenére bátor másként gondolkodóként tevékenykedett. Döntő szerepe volt az 1988-as pozsonyi gyertyás tüntetés megszervezésében, amely a vallásszabadság tiszteletben tartását kérte számon a hatalomtól, s amelyet a rendőrség brutális eszközökkel vert szét. A rendszerváltáskor a Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN) tagja volt, majd 1992-ben a KDH lett a politikai otthona. Házelnökként folytatta. Később visszavonult, miután kétszer is veszített államfőjelöltként. A szlovák– magyar tényleges megbékélés rendíthetetlen híveként ismerjük őt, aki számos alkalommal, többek között 2005-ben, amikor Mádl Ferenc magyar köztársasági elnöktől átvette a Szent Adalbert-díjat, méltatta a mártírhalált halt Esterházy János kiemelkedő életművét, amelyet az elfogult szlovák történészek máig nem hajlandóak elismerni. Volt bátorsága legalább a saját nevében bocsánatot kérni a szlovákiai magyaroktól főleg az 1945 után őket ért meghurcoltatásaikért. Nemes gesztusát a szlovák nacionalisták felháborodva fogadták.

A 68 éves Dzurinda már tavaly meglebegtette visszatérési szándékát. Először a Spolu párttal kezdett együttműködni, aztán inkább Modrí néven alapított új politikai tömörülést. A minap jelentette be, hogy közös választási listán indulnak a Szövetségből kivált Most-Híddal. A 76. születésnapját ma ünneplő Mikloškót több más ismert szlovák személyiséghez hasonlóan Milan Majerský, a KDH elnöke kérte fel, hogy legyen az egyik jelöltjük a választási listán, amibe beleegyezett. Nyilatkozataiban úgy vélte, hogy Fico legyőzése érdekében a mérsékelt liberálisokkal is össze kellene fogni. Újabb szerepvállalását sokan kétkedve fogadták. Ľuboš Blaha, a Smer rikkancsa keresztény Matuzsálemnek gúnyolta őt.

Egy fecske nem csinál nyarat, tartja a mondás. Erre gondolva mérlegelhetjük, vajon két politikai fecske hozhat-e némi fényt a borongós Szlovákiába. Közvélemény-kutatók szerint aligha. Ha egykor sikerült Mečiart megbuktatnunk, akkor összefogva, a visszatérők tapasztalataira is építve Ficóékkal is elbánhatunk – vélik derűlátóan a KDH vezetői. Mire a szkeptikusok azzal érvelnek, hogy 1998-ban az akkor egyesült Magyar Koalíció Pártjának is köszönhetően elszánt, cselekvőképes egységfront alakult ki a szlovák diktátor ellen. Ma viszont közöny, megosztottság jellemzi a közéletünket. A Smer elnökének legnagyobb örömére.