Két exminiszter már tudja...

Martina Lubyová

Martina Lubyová oktatási miniszter kínos szerencsétlenkedése miatt talán már elődje, Peter Plavčan, a szerencsétlenkedés nagymestere is szégyellné magát.

Nemrég még azt hihettük, hogy ami Plavčan idején olyan buta, primitív módon zajlott a minisztériumban, az zajlik most is, csak sokkal szofisztikáltabban, és mostanra már kiötlötték azt is, hogyan titkolják el a csalásokat. Nagy tévedés. 

Ami Plavčan idején nagyban ment (600 millió euró az uniós alapokból), az Lubyová alatt „kicsiben” megy (33,4 millió euró szétosztása az állami költségvetésből). Most is a tudományos kutatásokra szánt pénzek elosztásáról van szó, csakhogy az nem az egyetemekre meg a tudományos akadémiára kerül, hanem vállalkozóknak dobják oda, akik állítólagos tudományos műhelyeket hoztak létre.

Csakhogy az ember azt hinné, a pénzlenyúlás tudományában is van fejlődés, ügyesebbek lettek, „tanultak a múlt hibáiból”, de nem, úgy fest, hogy még primitívebben csinálják. 

Hogy a pénzek a kijelölt emberekhez kerüljenek, Lubyová oktatási minisztériumának óriási tudományos „pontatlanságokat” és „tévedéseket” kellett elkövetnie, sőt még néhány „gépelési hibát” is.

Az SNS-es vezetésű minisztériumnál doktor Andrej Danko egyik régi jó ismerősének cége is pályázott kutatásra. Valami homokszem kerülhetett azonban a gépezetbe, mert az elbírálást végző szakértő először azt írta az értékelés végére, hogy az alapvető feltételeknek sem felel meg. Ennek ellenére Martin Babiar cége a végén csak megkapta a pénzt, amit a minisztérium azzal magyarázott, hogy „tévedés történt”. Mármint a véleményező szakértő tévedett, amikor azt írta, hogy nem megfelelő a pályázat. Mi több, utólag becsületbeli nyilatkozatban ismerte el tévedését a szakértő. Az Állítsuk Meg a Korrupciót Alapítvány akadt fenn azon, hogy akkor vajon mekkora szakértő lehet az az ember, aki tévedésből azt írja, hogy „a pályázat nem teljesíti a törvényi feltételeket”.

De a minisztériumnak nemcsak olyan szakemberekkel gyűlt meg a baja, akik összekeverik a „megfelel” és a „nem alkalmas” szavakat, némelyik még összeadni sem tud a százas számkörben. Az egyik értékelő 100-ból 94 pontot adott a Navidate cég pályázatára. Amikor Peter Kapitán újságíró átnézte a dokumentumokat és összeadta az egyes kategóriákban szerzett pontokat, végül mindenhogyan csak 84 jött ki. Ha ezt ki tudta számolni egy újságíró, hogy létezik, hogy egy szakértő nem, és hogy létezik, hogy ezt nem vette észre senki a minisztériumban? 

Lubyová erre a számmisztikára mondta, hogy egy kis „pontatlanság”. Nos, ez a „pontatlanság” pontosan 700 ezer eurót ért valakiknek.

Aztán kapott pénzt tudományos kutatásra a Konštukta Defence cég is, amely a szintén SNS-es vezetésű védelmi minisztérium nélkül egyszerűen képtelen bármilyen üzletet kötni. De nem ám valami tankokra kapta, hanem orvostudományi kutatásokra. Méghozzá kerek 100 pontos értékeléssel. De itt is előbújt a számmisztika, mert az egyik kategóriában a maximális 30 pont helyett csak 20-at kapott, azonban a végén valahogy mégis csak kijött a maximális 100 pont. Lubyová erre mondta, hogy „elütés”.

Szóval egyes szakértőknek még a számtannal is gondjaik akadtak, mások meg szenzációs telepatikus képességeikről tettek tanúbizonyságot. 

Két szakértő ugyanis szóról szóra ugyanazokkal a szavakkal értékelt egy pályázatot, több mint száz egymást követő szónál.

Ezt a csodálatos összhangot Lubyová először azzal magyarázta, hogy a szakzsargon, a sémák használata és a szakmai megfogalmazás megszokott, sőt elvárt. Aztán végül feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a minisztérium információs rendszerének „illetéktelen manipulálása” miatt. Nos, manipuláció biztosan volt, de hogy nem kívülről, hanem belülről, az is biztos.

Persze a parlamenti kormánykoalíciós többség most is megvédi majd a miniszter asszonyt. De az SNS nem lesz az idők végezetéig kormányon. Jól tudja ezt már a hosszú évekre leültetett két régiófejlesztési exminisztere, Marián Janušek és Igor Štefanov.
A szerző a Trend hetilap kommentátora

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?