Keserű tea Obamának

<p>Elsősorban belpolitikai kurzusának bizonyos módosítására kényszeríthetik Barack Obamát a félidős kongresszusi, valamint a kormányzóválasztások eredményei. Az elnök aligha fogja feladni gazdaságélénkítő programját és az egészségbiztosítási reformot, hiszen ebbe a kettőbe hatalmas energiákat ölt eddig az Obama-csapat, s ezt a kettőt támadták a legvehemensebben a republikánusok is.</p>

De sok olyan terület van, ahol – választási kampánya során tett ígéreteinek megfelelően – keresheti az együttműködési lehetőségeket a republikánusokkal. Ezt a beígért kétpártiságot eddig ő sem igen forszírozta, de tény, hogy az ellenzék sem volt partner hozzá.

A választások legfontosabb következménye az, hogy Obama pozíciói gyengültek, eddig a kényelmes képviselőházi és szenátusi többség tudatában szinte mindent megtehetett. Most sokkal kényelmetlenebb két év vár rá, a republikánusok alaposan lefékezhetik a Fehér Ház ambícióit, hiszen a törvények elfogadásához a két kamarának együtt kell működnie.

A Fehér Ház gyengülése a külpolitika egyes területein is megmutatkozhat, hiszen például Obama már egy évvel ezelőtt is kénytelen volt meghátrálni, és a Netanjahu izraeli kormányfővel szemben kezdetben kifejezetten ellenséges magatartásán változtatni.

A keddi eredmények mindenképpen figyelmezetést jelentenek Obama számára: már nem ő a megváltó.

Talán túl korainak tűnik, de a félidős választások után megkezdődik a nem hivatalos elnökválasztási kampány is. És Obamának szembe kell néznie – akkor is, ha esetleg nem akarja újraválasztatni magát, de ez nem valószínű – azzal, amivel egyetlen elődjének sem.

Egy kezdetben tényleg alulról szerveződött, s ezért talán népinek is nevezhető, vele szemben rendkívül ellenséges mozgalommal, a Tea Partyval.

Nevezhetik a demokraták vagy a liberális értelmiségiek a teásokat primitíveknek, populistáknak, ultrakonzervatívoknak, aminek csak akarják, de az tény, hogy számolni kell velük. Az persze más kérdés, hogy a csak tavaly alakult mozgalom később anyagi támogatást és médiaszereplési lehetőségeket kapott egyes konzervatív pénzügyi és gazdasági köröktől, nem érdektelenül. A kiszámíthatatlanság teszi őket igazán veszélyessé az Obama-stáb számára.

A Tea Partynak – egyelőre – nincsenek hivatalos vezetői, laza csoportosulásokból áll, ezért nem világos, hogyan szerveződik, amikor nélkülözi az olyan jól mozgatható struktúrákat, mint egy hagyományos párt. Vannak közöttük republikánusok, kisebb mértékben demokraták, a többség állítólag pártsemleges – és a régi értékekben, az alapító atyák Amerikájában hisz.

A teások az eddigi, a demokrata-republikánus párthovatartozás mentén kiszámítható politikai erővonalakat teljesen felboríthatják. Nem tudni, mi lesz az elkövetkező hónapokban. Talán valaki megpróbálja párttá szervezni a Tea Partyt, de lehet, hogy megmarad valamiféle ad hoc-csoporosulások egyvelegének, és el is tűnhet épp oly váratlanul, mint ahogy létrejött.

A mostani kis szuperkedd után még egy dologra bizton számítani lehet. A republikánusok vérszemet kaptak, s hatalmas kampányt indítanak a hivatalban levő elnök ellen. Az újabb médiaháború könyörtelen lesz, és feltehetően nélkülözni fogja a lovagiasság szabályait.

Az amerikai társadalom pedig még megosztottabb lesz, mint Obama megválasztásakor volt.

Ez pedig senkinek sem jó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?