Kenyér nincs, csak cirkusz

Nem mondok újat azzal, hogy a mindinkább homofób hangokat pengető kormánykoalíció igyekszik a magát szuverenistának nevező politikai újhullámhoz dörgölődni. Mindeközben tovább és mind mélyebbre hantolják az Európai Unió alapelveit, na meg az emberi jogokat. A magukat szuverenistának nevezők a középkor valóban sötét időszakának rossz szellemeiként a zárt kapuk társadalmát építik.

Mindennek a sötétségnek oszlopos tagja az SNS, ami Robert Fico húsvéti korbácsaként veri végig a társadalmat, kikergetve belőle a kultúra gonosz és ártó gondolatait, legalábbis ezt kommunikálják. Őszintén szólva nehéz felsorolni Danko összes agyszüleményét – talán már lexikonban is ki lehetne adni.

Vicces és mókás is tud lenni az a sötétség, ami a parlamenti padsorokból árad, csak hát ezek az emberek úgynevezett kormányzás keretében egy ország irányítását mímelik, miközben körülöttük folyik az élet. Háború van, a gazdaság is látott már szebb időket, és a társadalomra is egyre több hatás fejt ki nyomást, amit a politika egyébként képtelen kezelni.

A politikum általában csak kelteni képes a feszültséget, egy társadalmat összébb kovácsolni is csak egy másik feszültségen keresztül képes, tüzet tűzzel, haragot haraggal. Még Martin Luther King is az ellenállás erejét hirdette, mert ismerte a társadalom dinamikáját. A modern társadalom képes feldolgozni a belső feszültségeit a civil szféra segítségével, mert a civilek azt mondják, ami valóban probléma és valóban égető, míg a politikum csak érdekek mentén lát mindent, de ez így volt évszázadokig. Ugyanakkor miért ne lehetne ez végre másképp? Erről szól a nyílt társadalom. A traumák végtelen spirálja helyett a feldolgozás, a feloldás és a megoldás rögös útján. Ezzel az áramlattal állnak szemben a kirakat- és neokonzervatív libernyákozó kleptokraták, akik cinikus álszentsége talán a leginkább taszító.

Ebbe a trendbe érdekes módon fekszik bele egyébként a Szövetség is, amely valami naiv reménnyel bízik abban, hogy a szlovák nacionalizmus, ami egyébként a rendszerváltás óta folyamatos nyomást helyez a szlovákiai magyar közösségre, majd csak nem élénkül fel újra annyira, mint a mečiari éra alatt, és Orbán Viktor majd megvéd minket. Ahogy az állampolgársági törvénytől is megvédett… ja, nem. De ami még cinikusabb, az a sunnyogás, hogy most majd úgyis az LMBTQ+-közösségen van a sor, az meg ugye a Szövetség politikusai szemében is szálka.

A „nemzetiek” legújabb és újfent csak gumicsontként funkcionáló zászlós törvényjavaslata így nem más, csak egy újabb ék a társadalomban. A javaslat megfogalmazásából lerí az avítt 19. századi nacionalizmus, ami az egyszerű emberek nacionalizmusa volt – nyers, könnyen fogyasztható.

A gumicsontokkal viszont az a baj, hogy olyan energiákat szívnak el, amikre egyébként olyan problémák megoldása során lenne szükség, mint például az oktatásügy vagy egészségügy – ez a két terület egyébként Kelet-Európa „beteg embere”. Igaz, a SNS az oktatásba beleszólna, de csak a szokásos kontár módon, csak újabb gumicsontokat a közösbe dobva.

A megbékélés oly gyakran hangoztatott frázisa így továbbra is csak üres szócséplés marad. Mert valós problémákra valós megoldást keresni mindig is olyan kihívás volt, amivel a régió politikusai nem igazán tudtak mit kezdeni, így kis országunkban sem. Szlovákia, én így szeretlek.