Kárpátalján még nem sikertörténet a magyarigazolvány

Nem tolonganak a kárpátaljai kérelmezők a magyarigazolványokért. Az első napokban leginkább csak az idősebb emberek kérvényezték a dokumentumot, elsősorban azok, akiket a nemzeti érzés, nem pedig a kilátásba helyezett kedvezmények iránti gyakorlatias vágy vezérel.

Nem tolonganak a kárpátaljai kérelmezők a magyarigazolványokért. Az első napokban leginkább csak az idősebb emberek kérvényezték a dokumentumot, elsősorban azok, akiket a nemzeti érzés, nem pedig a kilátásba helyezett kedvezmények iránti gyakorlatias vágy vezérel. A kárpátaljai magyarok egy része azonban nem teljesen elégedett a kedvezménytörvénnyel. Szerintük nem mindenben váltak valóra a magyar állampolgárokéval majdhogynem azonos jogokra vonatkozó elvárások. Kárpátalján eddig csak ezerötszázan kérelmezték a magyarigazolványt. Ukrajnában ugyan nem merültek fel a kormány részéről a romániaiakhoz hasonló kifogások az ezt lehetővé tévő törvénnyel szemben, a lakosok mégis nehezen indulnak meg a hivatalok felé. Ez azonban nem olyan meglepő, mert mint kiderült, a legtöbb helyen még mindig nem hoztak létre olyan intézményeket, ahol végre megkezdhetnék az ügyintézést. A kárpátaljaiak többsége tanácstalan, hiszen nincsenek sem prospektusok, sem más jellegű hirdetések, amelyekből értesülhetnének az igazolvány kiváltásának módjáról és annak szabályairól. A stop!-nak többen is úgy nyilatkoztak a helyiek közül, hogy egyelőre csak televízióban hallottak a magyarigazolványokról. Szerintük Kárpátalján az emberek vegyes érzelmekkel fogadták a kedvezménytörvényt. Sokan bizalmatlanok, mert az igazolvány csupán elvileg könnyíti meg számukra a munkavállalást. A fenntartások nem alaptalanok, hiszen a kormány keddi ülésé úgy döntött, hogy 2002-ben összesen csak 81 320 külföldi vállalhat munkát. Az indokolás szerint tavaly ennyi betöltetlen állás volt Magyarországon. Ez a szám azonban jelentősen csökkentheti a határontúli magyarok munkavállalási lehetőségeit, hiszen nem tesz különbséget a szomszédos országok magyar, illetve nem magyar állampolgárai között. A kormány – kimondatlanul – ezzel a döntéssel reagált a státustörvényhez kapcsolódó, Orbán Viktor magyar és Adrian Nastase román miniszterelnök által aláírt megállapodás kapcsán megfogalmazott ellenzéki kritikákra.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?