Jonhson az árral szemben

Boris Johnson

Az egyezmény nélküli kilépésben reménykedők nagyot csalódhattak, a hard brexitet ugyanis immár törvény tiltja, miután elfogadták Hilary Benn munkáspárti képviselő indítványát. 

Ez azt jelenti, hogy ha nem születik megállapodás, Boris Johnson miniszterelnök köteles október 19-ig halasztást kérni az Európai Uniótól, hogy az október 31-i egyezmény nélküli brexitet elkerülje. Kétségkívül fontos lépés volt ez a törvény, mivel némi megnyugvást kínál az egyezmény nélküli kilépés ellenzőinek. Ennek ellenére továbbra sem zárható ki teljesen a hard brexit, aminek négy fő oka van. Először is annak ellenére, hogy jogi következményekkel járna a törvény ignorálása, Johnson mégis megteheti, hogy nem kér halasztást, és akkor egész egyszerűen megállapodás nélkül sodródna ki az ország az EU-ból. Bár a törvény már a konkrét levél szövegét is tartalmazza a halasztás kérelmezéséről, a miniszterelnök megteheti, hogy nem írja alá, így azt az EU nem fogja figyelembe venni. Másodszor, ez a jogszabály csupán az október 31-i egyezmény nélküli brexitet blokkolja, és nem vonatkozik az egyezmény nélküli kilépésre más dátummal. Tapasztalatból azonban tudjuk, hogy optimista hozzáállás lenne csak egy halasztással számolni, hiszen eddig egyik határidőt sem sikerült betartani. Így tehát ha az a cél, hogy az egyezmény nélküli kilépést elkerülje az ország október után, arra a BBC elemzése szerint két mód van: egy mindenki számára elfogadható kilépési egyezmény ratifikálása, vagy a brexit teljes eltörlése. Harmadszor, elméletileg egy újabb parlamenti szavazás során megtörténhet, hogy a képviselők többsége az egyezmény nélküli kilépésre szavaz, így a brit miniszterelnök nem lenne köteles halasztást kérni az EU-tól (bár erre jelenleg nagyon kicsi az esély, de ez a forgatókönyv sem zárható ki).

Végül negyedszer: az unió nem köteles rábólintani a halasztási kérelemre.

Sokszor feledésbe merül, hogy a brexit módja és dátuma nem Nagy-Britannia önálló döntése, annak ellenére, hogy az elmúlt három év brexitsztorija nagyrészt brit belpolitikai viszálynak tűnt. A britek esetleges halasztási kérelmét mind a 27 tagállamnak jóvá kellene hagynia, és már tudjuk, hogy nem mindenki támogatja a vég nélküli brexitdilemmát.

Arról nem is beszélve, hogy az új törvény három hónapban határozza meg a halasztás idejét, az EU viszont javasolhatna rövidebb vagy hosszabb periódust, ahogy azt a múltban már tette. Ebben az esetben viszont a brit parlament ezt akár el is utasíthatja, és ezzel az ország egyezmény nélkül hagyná el az uniót a következő hónap végén.

Eközben Johnson továbbra is ragaszkodik október 31-hez. A múlt héten látott napvilágot egy elemzés a hard brexit következményeiről, amely például gyógyszerhiányra, a visszaállított határellenőrzés miatti kereskedelmi késedelmekre, illetve sorozatos tüntetésekre vagy akár zavargásokra figyelmeztet. Mindez valójában nem újdonság már, azt azonban elérte az elemzés, hogy a font újabb mélyrepülést mutasson be. A helyzeten az sem javít, hogy a miniszterelnök és társai roadshowba kezdtek, hogy az egyezmény nélküli kilépésre készítsék fel a lakosságot. Eközben az EU vár, hogy milyen újabb kéréssel állnak elő a britek. A figyelmeztető elemzés akár még Johnson javára is válhat, ha komolyan gondolja, hogy nem akarja egyezmény nélkül elhagyni az EU-t, hiszen ezzel nyomást gyakorolhat uniós partnereire. Brit részről egyébként az EU-t sokszor vádolják a rugalmasság és nyitottság hiányával a tárgyalások során. Való igaz, hogy az EU-nak nem áll érdekében egy kilépés nélküli káosz, és hogy ezért bűnbaknak kiáltsák ki, ezért is ment bele az eddigi halasztási kérelmekbe. De hogy az EU hibája lenne, hogy itt tartunk, túlzás. Az egyébként hallgató uniós vezetés többször megerősítette, hogy a brit fél Johnson színre lépése óta nem állt elő konstruktív párbeszédet segítő javaslattal, alternatíva hiányában pedig csak a már lezárt kilépési egyezmény vagy a rendezetlen kilépés marad. Az elkövetkező hetek Nagy-Britannia és Johnson számára is meghatározóak lehetnek. A végkifejlet még nyitott: nem kizárt egy újabb halasztási kérelem, a hard brexit, de akár az október 31-i, egyezménnyel történő búcsú sem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?