Jogi puccs

MALINÁK ISTVÁN

E két fogalom Európában talán kizárná egymást, de az Európába igyekvő Törökországban pontosan ez zajlik a kormány ellen. Az Igazság és Haladás Pártja (AKP), vagyis a kormánypárt betiltását célzó főügyészi indítvány tárgyalásának zárószakasza folyik az alkotmánybíróságon, ítélet augusztus elején várható. Európában az sem képzelhető el, hogy egy ennyire népszerű pártot be akarjanak tiltani. Az AKP 2002-ben 34 százalékkal, a tavalyi előrehozott választásokon már 47 százalékkal nyert. A főügyész azzal vádolja az AKP-t, hogy iszlamista programjával meg akarja változtatni a féltett kincsként őrzött atatürki örökséget, a szekuláris államberendezkedést. Fő bizonyítéka, hogy ugyanez a bíróság előzőleg alkotmányellenesnek nyilvánította a kormánypártnak azt a törvénymódosítását, amely megengedte volna a fejkendő viselését az egyetemeken. Mindezek alapján egyszerű lenne felállítani a képletet: egy iszlamista – egyébként demkratikusan megválasztott – párt ellen harcol a felvilágosult katonai-társadalmi elit. De ez nem így van.

Az Erdogan kormányfő vezette AKP-nak tényleg vannak iszlamista gyökerei, de ez a párt évek óta rendkívül liberális politikát folytat. Az uniós csatlakozás érdekében sok olyan törvényt vitt keresztül a gazdasági élet, az emberi jogok területén, amelyekre a nacionalista világiak sosem lettek volna hajlandók. Most is attól tartanak, hogy az AKP az EU-tagság reményében engedményeket tesz Ciprus ügyében, tovább bővíti a kisebbségek jogait, demokratizálja a politikai rendszert. Az AKP-nak az olyan vad iszlamizmushoz, amilyet pl. az arab világban tapasztalhatunk, semmi köze. Erdogan szerint az AKP konzervatív demokrata párt. Vagyis úgy konzervatív, mint bármely európai keresztény(demokrata) párt, s mivel Törökországban vagyunk, természetes, hogy nem a keresztény, hanem az iszlám hagyományokat ápolja. Vad analógia: olyan ez, mintha Európában a világi állam védelmének ürügyén be akarnák tiltani a keresztény gyökereket valló pártokat. Mert az atatürki szekularizmus sem azt jelenti, mint Európában, nem egyszerűen az állam és az egyház szétválasztásáról van szó. Atatürk erős államot akart, megszüntetve a vallás befolyását – Törökországban a mecseteket is az állam üzemelteti – éppen úgy, mint az etnikai és kulturális sokszínűséget, nehogy ez utóbbi is veszélyt jelentsen az erős államra. Két lehetőség van. Ha az alkotmánybíróság csak megbünteti az AKP-t, minden marad a régiben. Ha beszünteti, a kormány lemond, és – talán már októberben – előrehozott választásokat tartanak. Erdoganék a háttérben szerveznek egy új pártot, amely átvenné az AKP tagjait és választóit, s ezt a választást is megnyernék. Mondhatnánk, semmi sem változna, de ez nem igaz. A török – korántsem tökéletes – demokrácia szenvedne vereséget a jogi puccs legalizálásával.