Jobboldali ördög

<p>Ha már Robert Fico kezd Szlovákiában a jobboldal esetleges hatalomra kerülésével riogatni, komolyan kell venni, hiszen a miniszterelnök eddig biztos lehetett abban, a következő kormányt is ő vezeti. Bár a közvélemény-kutatások, melyekről az olvasó is tudhat, nem mutatnak ilyen egyértelmű elmozdulást, sőt, egyes aktuális felmérések még a kormánypártok megerősödését mérik, van egyfajta trend.</p>

A lakosság hangulatát a kormány folyamatosan méri. Így volt ez a múltban és így lesz a jövőben is. Ezek a felmérések sokkal bővebbek, nemcsak azt mutatják, kire szavaznának az emberek, ha most tartanák a választásokat, hanem bizonyos döntések elfogadottságát, politikusok népszerűségét vagy egyszerűen a politikai hangulatot is mérni tudják. Természetesen ezen adatok többsége sosem kerül be a médiába, valójában csak a politikai döntéshozatalt segíti. Nagy a valószínűsége annak, hogy ezen adatok kiértékelésénél jutottak arra a Smer csúcsvezetői, hogy az egyszerű mezei szavazók már inkább elpártolnak a kormánytól, s a jobboldalnak kezdenek inkább hinni, mint fordítva. Talán a pártok közvetlen támogatottságánál még ez nem jelentkezik, de az emberek fejében már elindult a változás. Példaként talán azt a lehetne felhozni, hogy komoly különbség van abban, ha mondjuk azt kérdezi a felmérés, melyik párt képes a válság okozta pénzügyi és gazdasági problémákkal megküzdeni, vagy azt, kire szavazna holnap a polgár. Míg a második kérdésnél a Smer egyelőre még biztosan vezet, az elsőnél a lakosság valószínűleg egyre inkább a jobboldalban bízik. Nyugat-Európában az elmúlt két évben a jobboldali pártok erősödtek meg, mert a konzervatívabb politikában, a jobboldali szakemberek válságkezelésében hisznek jobban a polgárok. Szlovákiában minden egy kicsit más, végső soron a szlovák jobboldal még örülhet is, hogy a gazdasági válság az ellenzékben érte pártjait, mert így nem őket, hanem a populista baloldali nacionalista kormány pártjait erodálja. Márpedig a populista pártok szavazói sokkal érzékenyebbek a rövidtávú gazdasági döntésekre, ezekből meg az elmúlt két év során nem túl sok pozitív volt.

Ezért talán érthető, miért is kelt ki ennyire agresszíven Robert Fico a jobboldal ellen. Nincs más választása, tudja, hogy saját rövidtávú eredményeivel már nem nagyon etetheti meg szavazóit, hiszen azok már rég elfelejtették a 2007–2008-as adakozást, így újra a népnyúzó jobboldal emlékét kell felelevenítenie. Ez a módszer elég alpári, de a jobboldal számára reményt is jelent, valóban rosszul áll a kormánypártok szénája, ha saját tevékenységük fényezése helyett már csak ennyire futja. (Nagy András)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?