Jimmy ígéretét most Lajcsi váltja be

A január 2-án hajnalban tragikus körülmények között elhunyt Jimmy egy esztendeje, karácsony előtt nemcsak ajándékokat osztott a csepeli szegény gyermekeknek, de azt is megígérte nekik, hogy az idén decemberben koncertet ad a javukra.

A január 2-án hajnalban tragikus körülmények között elhunyt Jimmy egy esztendeje, karácsony előtt nemcsak ajándékokat osztott a csepeli szegény gyermekeknek, de azt is megígérte nekik, hogy az idén decemberben koncertet ad a javukra. Halála közbeszólt, de a régi barát, Lajcsi átveszi a helyét, és pénteken este értük zenél majd Csepelen. Egyébként a tv2 sztárja éppen ezen a napon ünnepli első gyermeke, Boglárka születésnapját.

Lajcsi gyermekei egyszer majd megkereshetik az égbolton saját csillagjaikat. Mert édesapjuk rájuk hagyományozta a Story égi ajándékait. Az első, amelyet 1999-ben szavaztak neki az olvasók, a legnagyobb gyermeké, Boglárkáé. A tavalyi Lalikáé, míg az idei a három és fél hónapos Pistikéjét.

Igaz, ők még nem fürkészik az eget. Most a Mikulásra várnak, legalábbis a nagyobbak. Lajcsi pedig arra, hogy legyen ideje egy nagy kerekű rollert vásárolnia Bogikának. Kislánya ugyanis pénteken lesz hároméves, és rollert kért ajándékba. Lajcsiék már nagyon készülnek a hétvégére. Hiszen először rendeznek babazsúrt Bogika születésnapja alkalmából. De előtte még elmennek a Mikulás elé, a Lajcsiék otthonához közeli lovardába, ahová lóháton érkezik majd a Mikulás. S ha leesik a hó, a gyerekek lovas szánkóval mehetnek elé.

Lajcsinak pénteken nem lesz ideje ünnepelnie Bogikát. Akkor ő más gyermekekért zenél majd. Jó barátja, Jimmy egy esztendeje, amikor ajándékokat osztott a csepeli szegény gyermekeknek, megígérte nekik, hogy az idén, karácsony előtt értük dalol majd. Ő már nem tudja ígéretét beváltani. De amikor ezt Lajcsi megtudta, felajánlotta, hogy beváltja barátja ígéretét. Péntek este hat órától a csepeli szegény gyerekek javára zenél és énekel majd a Csepel Plazában. Így szombaton rendezik majd a babazsúrt, ahová hivatalos Lajcsi öccsének, Pistinek a két fia, Gergő (4) és Gábor (2), valamint unokaöccsük, Tóni - aki ugyancsak a Dáridó Szimpatikusok tagja - másfél éves kisfia. A túrótortát pedig Lajcsi együtt készíti a feleségével, Boglárkával.

Lajcsi egyébként már felkészítette a családját, hogy az új esztendőt nem köszönthetik vele. Az év utolsó óráiban ugyanis hatalmas, szabadtéri Dáridó lesz a Pólus Center parkolójában. Ezt az sem zavarhatja meg, ha egész este zuhog majd a hó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?