Jajkiáltások és kilátások

Eduard Heger Igor Matovič

Szlovákiában vízkeresztig általában csendesen csordogálnak az új esztendő első napjai. Nem hangoskodnak a politikusok sem. Néhányan közülük azonban most szilveszterkor és azután is megszólaltak.

Nemcsak a szokásos jókívánságaikat fejezték ki, hanem némi politikai tartalmat is becsomagoltak mondataikba, igazolva annak a szlovák politológusnak a megállapítását, aki a karácsonyi ünnepkör előtt leszögezte, hogy a belpolitikai kampány tulajdonképpen már Eduard Heger kormányának megbuktatása után megkezdődött.

Idén az elsők között Veronika Remišová szólalt meg, aki nyilván régóta tudja, hogy a következő parlamenti voksoláson semmi esélye sincs a Za ľudí törpepárt választási listáján ismét bejutni a törvényhozásba. Ezért a jobbközép pártokkal, elsősorban az OĽaNO-val és a szlovák kereszténydemokratákkal (KDH) szövetkezne maroknyi csapatával. Alighanem ezzel az óhajával és sóhajával csupán a veszett fejsze nyelét szorongatja, mert az utóbbi politikai tömörülés nem erősödne, inkább gyengülne, ha valamilyen alkut kötne Igor Matovič pártjával, amelynek értékrendje leginkább attól függ, hogy a bukott pénzügyminiszter aznap milyen hangulatban ébred. Emiatt is a jelenlegi megbízott kormányalelnök javaslata semmiképpen sem nevezhető életképesnek, hanem sokkal inkább szalmaszálba kapaszkodó, saját politikai jövőjét féltő feljajdulásnak.

Ugyanígy minősíthető a kormányfő idei Facebook-bejegyzése és nyilatkozata is, aki szintén az úgynevezett demokratikus politikai erők összefogását sürgeti, főleg Ficóék ellen. A közéletünkben eluralkodott gyűlölködések megszüntetését is szorgalmazza, ami mindaddig nem több közhelynél, amíg nem képes elhatárolódnia pártelnökétől, aki közéletünk egyik leggyakoribb kútmérgezője. Közösségi hálóján ideiglenesen felhagyott ugyan Richard Sulík és a liberálisok szapulásával, viszont tömény ganajlevet zúdított a melegekre és más szexuális kisebbségekre, amivel szeretne főleg a keresztény polgárok kegyeibe férkőzni. Egyelőre eredménytelenül, mert a közvélemény-kutatások szerint hosszú hónapok óta ő a legnépszerűtlenebb politikus országunkban.

Újévi köszöntőjében Robert Fico a január 21-ére kiírt népszavazásra toborozta a híveit, mindeközben ezúttal sem feledkezett meg az államfő ócsárlásáról. Peter Pellegrini pedig elsősorban azzal hívta fel a közvélemény figyelmét, hogy pártja, a Hlas nevében kizárt mindenféle együttműködést Marian Kotlebával és embereivel, de Matovičékkal is. A Republika szélsőségeseit nem bélyegezte meg.

Hétfőtől nyilván újra nagy lesz a zsivaj és a lárma nálunk. Nincs is olyan messze január vége, amelyet végső határidőként szabott meg Zuzana Čaputová a jelenlegi belpolitikai válság rendezésére. Ha ez nem sikerül, akkor az elnök asszony meglebegtette az ideiglenes hivatalnokkabinet kinevezését, amelynek aligha szavaznának bizalmat a parlamentben. Ennél valamivel több, de szintén nem sok esély van újabb, legalább minimális parlamenti többség összegereblyézésére. Erre főleg Heger törekszik, aki nemrég vonzó országos jövőképet ígért, aminek egyelőre nyoma sincs. Ráadásul a miniszterelnök politikai hitele is a mélyponton van, Boris Kollár nem véletlenül nevezte ezeket a próbálkozásokat újabb „pszichiátriai” kísérletnek. E héten váratlan ajánlattal rukkolt elő Simon Zsolt, aki korábbi nyilatkozataihoz képest valóságos pálfordulást hajtott végre, hiszen a Magyar Fórum nevében tárgyalásokat javasolt a Szövetségnek közös választási lista felállítására. Kezdeményezését csak üdvözölni lehet, ha valóban őszinte a szándéka, amit mielőbb tisztázni kell, mert egyre nyilvánvalóbb, hogy a jelenlegi káoszból kivezető legjárhatóbb utat az előrehozott választás jelenti. Talán még ebben a hónapban lesznek legalább kilencvenen azok a képviselők, akik az ország valós érdekeit tartják szem előtt, nem pedig azt, hogy minél tovább tartsák meg jelenlegi, kiválóan fizetett posztjukat, s akkor júniusban, esetleg szeptemberben az urnákhoz járulhatunk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?