Itt az új főnök, olyan mint a régi

robert fico k

Új nap virradt hát, a Fico-féle társaságnak végül csak sikerült a mézesbödönraktárba fészkelnie magát. A választást követő héten ugyan volt némi remény, hogy értelmes koalíció áll fel, de aztán a Hlas – és erre volt is egy „kishuszasom” – csak beadta a derekát. Margóra: kíváncsian várom az első száz napot követően a közvélemény-kutatásokat, de van rá egy tippem, hogy jelenlegi „szurkolótáborának” 30%-át el is veszítette. Úgy fest, Pellegrini csak egy ciklusra tervez, bár láttunk mi már falon pókot.

Mindenesetre a bűnös utáni kajtatás helyett, ami csak még nevetségesebbé tette a Szövetséget, nekünk ideje a jelenre koncentrálni. Volt olyan ismerősöm, aki a szavazást követő hétfőn már arról érdeklődött, hogy Németországba, Ausztriába, Írországba vagy inkább a Marsra költözzön. Nem tudtam választ adni.

Őszintén szólva semmi jót nem várok az elkövetkező időszaktól. Láttuk már, milyen az, ha a szervezett bűnözéssel ennyire összefolyó, -fonódó kormányunk van, azt is Ficóék vezették. A tisztogatás el is kezdődött, Hamran megy, és ezzel lőttek az elmúlt időszak lendületének a bűnüldözés terén – gondolom, a Smerből sokan fellélegeztek. Ami elsőre egy kicsit meglepett, hogy a nemzeti és szocialista kormány – ez a kettő izmus együtt eddig még túl sok jót nem hozott – egyik első lépése Bukovszky László kisebbségi és Ján Hero romaügyi kormánybiztosok menesztése volt. A nemzeti magyar oldal biztos felhördült, de szerintem ebben az egy lépésben sokkal több üzenet volt, mint az összes fenyegetésben és külpolitikai hőzöngésben.

Nem hazudtolta meg magát Fico, és amikor a választók egy része a Progresszív Szlovákiára voksolt, tudták, miért is teszik azt – mert a Smerrel ellentétben a progresszívek már előre felhívták a figyelmet a tényre: katasztrofális helyzetben van az államháztartás. Szlovákiának ezért kellett volna egy olyan kormány, amelyik a matoviči kalimpálás után végre visszafogja a pazarlást, és behúzza a nadrágszíjat, vagy legalább két lábbal áll a földön.

Na, a Smertől és társaitól sajnos semmi ilyenre nem számíthatunk. Bukovszky és Hero félreállítása most sem szól másról, mint a pénzről. Ficóék ahelyett, hogy a hajó rozoga palánkjait kicserélnék, megakadályozva a süllyedést, inkább visznek mindent, ami nincs lecsavarozva. A baj szerintem ezért nem most lesz, nem ebben a ciklusban, hanem majd 4-5 év múlva, amikor a kormányzásból kieső mostani galeri után olyan emberekre lesz szükség, akik majd oltják a tüzet.

Amire fel kell hát készülni, az a civil szektor és a média folyamatos támadása, a haverok újbóli helyzetbe hozása, értelmetlen, de a különböző kisebbségek számára fájó törvények és határozatok hozása. Így fest az, ha inkább populista, összeesküvés-hívőkre és álhírgyárosokra hallgat a nép, köztük a felvidéki magyarok egy része is, akik szerint a Kuciak-gyilkosság, Malina Hedvig megveretése vagy a dunaszerdahelyi rendőrattak bocsánatos bűn, ugye-ugye Králik úr.

Ami érdekes még a jelen helyzetben, az az, hogy most, hogy Orbán lengyel szövetségese kiesett, kénytelen lesz beérni egy szlovákkal. Csak épp Szlovákia azt ez EP-szavazatot leszámítva másra nem jó, külpolitikailag teljesen súlytalan, ráadásul Fico első kijelentéseiből is leszűrhető: nem sokat ért a külpolitikához. Persze Ukrajnával szemben eljátszhatja a kemény fi út, de rajta hamarabb átlépnek, mint Orbánon, a Smer már így is szégyenlistán van az EU-ban, a NATO-ban meg eddig csak azért tudtak rólunk, hogy létezünk, mert az előző kormány mert lépni, és kihasználva a helyzetet, igyekezett megszabadulni a kiöregedett szovjet haditechnikától. Őszintén szólva, egyébként is kevés jó ötletük volt Igoréknak/Hegeréknek/Ódoréknak, ej de sok volt itt a cserebere.

Így állunk most, nem lesz egyszerű elviselni egy olyan főnököt, aki szike helyett baltával operál, és bosszúból hoz döntéseket. Elvesztünk hát újabb négy évet, és ez sokkal rosszabb, hiszen országunk eddig is a leszakadók között ténfergett. De ez talán kijózanítja a választókat, hogy négy év múlva felelőségteljesebben döntsenek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?