Iskolapélda

Meleg a vas, ütni kellene. Csakhogy a vas most nem meleg, hanem hideg, mint reggel az utcaajtó kilincse. A választókat, a tulajdonképpeni (volt vagy leendő, esetleg gyakorló) szülőket most ez nem igazán hozza lázba. Igazából a politikusokat sem. Sajnos még az ellenzéki politikusokat sem. Pedig egy kis kreativitással bizony érdekes, hasznos és feltűnő kampányakciókat lehetne penderíteni az oktatásügy katasztrofális helyzetéről, alig két hónappal a választások előtt. A szakpolitikusoknak viszont már nyilván minden estéjük és délutánjuk foglalt, hiszen teli kultúrházak várják őket, és a velük érkező mulatós sztárokat és biztonságpolitikai elemzőket. 
 Nem is csoda tehát, hogy az emberekből a tanárok helyzete iránt az elmúlt években érzett maradék szimpátia is kezd elpárologni. Megint követelőznek? Hisz tavaly, meg előtte is kaptak ötszázalékos fizetésemelést. A társadalom többi dolgozójához képest nem is állnak olyan rosszul. Melyik munkahelyen kapnak két hónap nyári szabadságot? Jól állnak a tanárok, nem kell őket félteni… Tehát megint nem látunk tovább az orrunknál. Beindul az emberi természet egyik legbájosabb reflexe: ha nekem nem lesz jobb, ne legyen másnak sem. Pedig éppen ez az a hozzáállás, amelyből oly sokat profitálnak térségünk erőskezű miniszterelnökei, akik gondosan ügyelnek rá, hogy minden nap féljünk valamitől. Akik mellesleg, valahogy nem iparkodnak milliárdokat folyatni az oktatásügybe. Pedig itt nem arról van szó, hogy mennyit fog keresni holnaptól egy tanár, hanem főleg arról, ki fogja tanítani a gyerekeinket meg az unokáinkat, és milyen színvonalon. Azok, akiknek nem jutott jobb szakma, és spórolás ürügyén torna szakos diplomával történelmet tanítanak, vagy azok, akik szívesen mennek erre a pályára egyetem után, mert tudják: amellett, hogy azt csinálhatják, amihez értenek és amit szeretnek, meg is fizetik őket. A tanárok társadalmi degradálása egyenlő a tudás társadalmi degradálásával, és egyben a gondolkodó emberek társadalmi degradálásával. A jelenlegi politikai vezetőknek viszont nincs szükségük gondolkodó társadalomra, gondolkodó választókra. Hiszen párbeszédre sincs szükségük. Ők majd megmondják, miről szól a világ, és meg is védenek minket, ha közben nem vennénk észre, hogy erre szükségünk van. Ezért nincs is okuk rá, hogy az oktatásügybe invesztáljanak. Nem is fognak, így a sztrájkolni készülő tanárok sem igazán bízhatnak a sikerben. A Smer most nem szorul rá, hogy bárkinek is ígérjen valamit. De legalább az ellenzék megerőltethetné magát. Hiszen nemcsak az fontos, hogy legyen magyar iskola, hanem az is, hogy színvonalas. Kedvenceim azok az értelmiségi vélemények, melyek szerint eleve vesztes helyzetbe kényszerítjük az iskoláinkat, ha elvárjuk tőlük, hogy tanítsák meg a gyerekeinket szlovákul. Ha ez a jó hozzáállás, akkor nyilván a matekot meg a földrajzot sem kell rendesen megtanítani nekik. 

A legrosszabb az egészben viszont az, hogy a kormányzó elitnek a tudáshoz és a társadalmi párbeszédhez való hozzáállása szépen beszivárog az emberek tudatalattijába, és lassan mindenki normálisnak veszi, hogy a tanárok csórók, a BMW-vel érkező, inasiskolát sem végzett szülő pedig móresre taníthatja az egész tantestületet, ha úgy tartja kedve. Lassan ez már hagyomány lesz felénk, a hagyományokat pedig, mint tudjuk, ápolni kell. Határon innen és túl.