Irány a nyugdíjas-diktatúra!

A tizenharmadik mindig is a populista őrület legjobb lakmuszpapírja volt. A történet arról szól, hogy valamelyik párt választást akar nyerni és ehhez elengedhetetlen a legnagyobb választói csoport, a nyugdíjasok megnyerése. Ezért kilóra megveszik őket kölcsönvett pénzből. A tizenharmadikra ugyanis nincs fedezet, az állami felosztó-kirovó nyugdíjrendszer (első pillér) ugyanis úgy működik, hogy a nyugdíjasok között felosztott pénzt kiróják a járulékfizető dolgozókra, azaz beszedik tőlük minden hónapban. Mivel 13. hónap nincs, így nincs 13. járulék sem, ezért nem lehet 13. nyugdíj sem. Na, itt lép a képbe a közgazdasági alaptörvényeket ignoráló populista politikus, aki mindenáron választást akar nyerni, és úgy dönt, hogy felveszik a pénzt hitelre, amit majd valaki visszafizet a jövőben.

Az igazi tragédia az, hogy Magyarországon ezt már egyszer eljátszották: 2002-ben a Medgyessy-kormány jóléti rendszerváltásnak nevezett száznapos programjának része volt a 13. nyugdíj bevezetése. Ez a jóléti csomag volt a fő oka az ország gyors eladósodásának és annak, hogy 2008 végén csak nemzetközi segítséggel tudták elkerülni az államcsődöt. Okos ember más hibájából is képes tanulni, a buta meg a sajátjából sem. Most mégis az történik, hogy az Orbán-kormány, amely állítólag harcot folytat az államadósság ellen, azt fontolgatja, hogy hitelből tizenharmadikat osztogatna, a lakosság többsége pedig minden korábbi tapasztalat dacára helyeselné ezt.

Cinikusan azt mondhatjuk, hogy némi szerepcserével újrajátszhatjuk a dolgokat. Orbánék bevezetik a nyugdíjat, majd a kampányban azzal büszkélkednek, hogy „igen, megcsináltuk!” (ahogy a szocik 2006-ban), a szocik meg erre majd azt mondják, hogy „rosszabbul élünk, mint négy éve” és beígérik a tizennegyedik nyugdíjat (ahogy a Fidesz 2006-ban). A szopóágon meg a szerencsétlen Bajnai marad, akinek kormánya 2009-ben megszüntette a 13-at. A tragikomédiába illő dezsavű még egy kérdést tartogat. Lesz-e valaki, aki szembe mer szállni a tomboló populista őrülettel (tizenharmadik, rezsicsökkentés, visszaállamosítások), vagy a magyar politika végleg az elmegyógyintézet zárt osztályává degenerálódott, ahol egyetlen normális és felelős párt sincs, amely józan ésszel érvelne. 2002-ben csaknem teljes volt a konszenzus, az MDF-et kivéve mindenki megszavazta az országot csődbe vivő 100 napos programot. Az MDF-et meg a választók szavazták ki később a parlamentből. Most nagyon hiányzik egy hasonló jobbközép párt a magyar politikai palettáról. Bokros Lajos és a többiek, sürgősen rakjatok össze egy ilyet! Ellenkező esetben minden párt a nyugdíjasok kegyeiért versenyez majd, ha beledöglik az ország, akkor is. Tényleg az lesz, hogy akinek nem tetszik, az elmehet, mi meg majd itt maradunk a nyugdíjasainkkal (Gyurcsány). De ha a fiatalok a mostani tempóban fognak elhúzni az országból, akkor mi a fenéből fizetitek majd a nyugdíjasaitokat?

A szerző a Comenius Egyetem Politológia Tanszékének oktatója és a Híd frakcióvezetőjének gazdasági tanácsadója