Igazhitű dogmatikusok és újítók

<p>Mostanság úgy tűnik, a címben leírt, alapvetően vallási jellegű szót átveszi a közgazdaságtan. A magyar kormány gazdaságpolitikáját szinte kötelező unortodoxnak, nem igazhitűnek, más szóval nem szokványosnak minősíteni. A második Orbán-kormányról az utóbbi szűk három évben sok rosszat mondtak, és kiemelt helyen szerepel a gazdaságpolitikája.</p>

Orbán Viktorra már az előző országlása idején ráragadt a nem éppen hízelgő populista jelző. Nem egy olyan hitelesnek ismert közgazdász van, aki a 2002 és 2010 közötti szocialista kormányok enyhén szólva gyenge gazdaságpolitikájának fő okozóját is a Fidesz vezetőjének akkori ellenzéki politizálásában látja.

Az, hogy Magyarország gazdasága kényszerpályán mozog, közhellyé silányult, és így elfeledkeznek róla, hogy milyen mély igazságot takar. Csak két példa: Rákosi Mátyás annak idején a vas és acél országáról beszélt. Az 50-es évek elején óriási tőke áramlott a nehéziparba, holott Magyarország a mezőgazdaságra predesztináltatott. De a helyzet ma sem könnyebb, hiszen a központosító uniós gazdaságpolitika miatt még a mai mezőgazdasági kapacitások is leépülnek. Amikor Szlovákia 10%-kal vágtatott, Magyarország csak 2,5%-kal bírt bővülni. A 2012-es +3%, illetve -1%-os arány talán még jobb is, mint az előbbi számpár. És ne feledjük, a szocialista kormány azt a bizonyos 2,5%-ot kiváló külgazdasági környezetben is csak növekvő eladósodottsággal érte el!

A Fidesz-kormány valóban sok, nem szokványos intézkedéssel próbálkozik, de a tandíj bevezetését, a szigorú egyetemi értékelést, a 3%-os hiány betartását vagy az eladósodás csökkentésére irányuló sziszifuszi erőfeszítéseket nehéz populistának nevezni. Igen, megszorít, ez pedig csökkenti a növekedési potenciált. Még a különadó sem egyéni találmány, hiszen minden országban bevetett szokás, hogy alkohol-, dohány- és szénhidrogéntermékekre további adók rakódnak, továbbá hogy a monopoljellegű szolgáltatók árképzésére az állam odafigyel. Az egykulcsos személyi jövedelemadó pedig tipikus jobboldali gazdasági eszköz. Nem csoda, hogy a baloldali MSZP, LMP vagy DK erősen kritizálja. A Fidesz gazdaságpolitikája most is vegyes, ahogy sok más uniós országban, de mégis koherensebb, mint tíz évvel ezelőtt. A nagyobb baj a módszer és a stílus, ahogyan ezt végrehajtja. Fejjel megy a falnak, az uniónak és a nagyvállalatoknak, amivel oktalanul rossz hírét költi az országnak és megnehezíti saját dolgát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?