Ideje van a közös gondolkodásnak

Szlovákiában úgy zajlanak a történések, mintha május 15-én Nyitrabányán rendben lezajlott volna a kihelyezett kormányülés, és senki sem lőtt volna senkire. Hogy ezt érezhetjük, az jelzi, milyen mélyen is vannak a társadalmi törésvonalak gyökerei. S hogy mekkora is a baj valójában. Pártszimpátiától függetlenül abban talán mindenki egyetérthet, hogy közszereplőkre s egyáltalán emberekre lövöldözni nem lehet. Az isten szerelmére is: tilos! Ilyenkor ugyanis beláthatatlanok a következmények. Ha ez pedig így van, akkor május 15-e egy szebb világban magával hozhatott volna némi tartós csillapodást. Telnek-múlnak a napok, s látnunk kell: nem hoztak. Mintha lassan bebizonyosodna: az egyik legfontosabb állami tisztségviselő elleni gyilkossági kísérlet csak ennyit ér: nem sokat. Meglepő? Igazából nem, mégis jó (volt) abban reménykedni, hogy ez a helyzet most ilyen hatással lesz. Persze, ezt a reményt kissé máshogy, de a közelmúltban a Kuciak–Kušnírová-gyilkosság kapcsán is táplálhattuk. Egy ideig...

Teljesen nyilvánvaló, hogy a jelenlegi kormánynak vissza kéne venni a gőzerőből. Még akkor is, ha a már nagyban zajló, a legkülönfélébb intézmények ellen folytatott einstandolás nincs minden előzmények nélkül, és komoly trendekbe illeszkedik bele. Akár a putyini rezsim, akár más autoriter rendszerek eljárásait nézzük, a sorvezető világosan látszik. Nem árt például, ha az „elfoglalási kísérletet” reálisan megfogható problémákra építik. Mintha ezek az erők Arkhimédész után szabadon azt kiáltoznák: adjatok egy fi x pontot, s kimozdítjuk helyéről a világot! Márpedig a lényeg pont itt található. Óriási a különbség egy struktúra és működés javítása, átalakítása, valamint a politikai erővel való rátenyerelése között. Az előbbit tarthatnánk egy normális közszféra jellemzőjének. Ezért nem véletlen az sem, hogy ennek próbálnak tűnni az utóbbi esetben is. Fontos kiemelni: nincs olyan, hogy az infláció, a tartós forrásszegénység, az átpolitizáltság és egy sor más mételytől szenvedő intézményi szférában ne lennének gondok, beszéljünk akár az oktatásról, akár a civil szféráról vagy bármi másról. Munka tehát van bőven. S habár az a politikában nem kívánatos alkotóelem, az empátiának is volna itt némi terepe.

Egy bölcs kormány (és ellenzék) nívóját az adja, ha például ezekről a problémákról egyszerre tudnak földhözragadt és magasröptű módon gondolkodni, beszélni, majd tenni, akár közösen is. S visszafarolni, ha látják, a megkezdett úton végigmenni az ország további romlásával jár együtt. Május 15-e után Szlovákiát csak a közös dolgokról való közös gondolkodás mentheti meg. Vagyis egy befogadó, nyitott, tanulékony és tudatos demokrácia. És demokraták, legyenek ilyen vagy olyan színűek. Ez a feladat még akkor is ugyanaz lesz, ha mindezek létrehozására nem leszünk képesek, s számtalan mennyiségű kisebb-nagyobb tragédiát kell újra és ugyancsak közösen átélnünk.