Horn Gyula: ne kampányoljon a katolikus egyház

Horn Gyula volt szocialista miniszterelnök szerint a katolikus egyház vezetői és a lelkészek sok helyen közvetlenül beleavatkoznak a választási kampányba, sőt keményen kampányolnak is; ez, mint mondta, sérti a keresztény etikát.

Horn Gyula volt szocialista miniszterelnök szerint a katolikus egyház vezetői és a lelkészek sok helyen közvetlenül beleavatkoznak a választási kampányba, sőt keményen kampányolnak is; ez, mint mondta, sérti a keresztény etikát.

Az ellenzéki politikus – aki ezzel kapcsolatban levelet küld a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke részére – elmondta: az ország különböző pontjain arról tájékoztatták az emberek, hogy a katolikus templomokban a papi szószéket átengedik fideszes politikusoknak, és újabban a gyónás szentségét is megsértik, mert arról győzködik a feloldozásra váró hívőt, hogy a Fideszre szavazzon.

Horn Gyula hangsúlyozta: a katolikus egyház nem vállalhat közösséget azzal a jobboldallal, amely hazaárulónak és nemzetárulónak nevez ellenzéki politikusokat. A politikus utalt arra, hogy ez a magatartás vezetett Magyarország első és második világháborús szerepvállalásához, amely óriási károkat okozott a nemzetnek.

Véleménye szerint egy demokratikus államban az ember lehet egyszerre mélyen vallásos és baloldali érzelmű is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?